József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

Az egyetemi oktatás néhány időszerű kérdése tekintettel a Tanulrnányi és Vizsgaszabályzatra itervezetre különös vonatkozó Tisztelt Egyetemi Tanács! Az Oktatási törvény /1985. évi I. törvény/ 1986. szeptem­ber 1-én hatályba lép. Ennek megfelelően a felsőoktatási intéz­ményekre vonatkozó rendeletek illetve az ezekre épülő - köztük a JATE-ra vonatkozó - szabályzatok generális reviziója válik szük­ségessé. Az e téren eddig lefolyt előkészítő munkálatok során a Művelődési Minisztérium - megítélésünk szerint nagyon helyesen - először koncepciótervezeteket készített, s bocsátott széleskörű vitára azzal a céllal, hogy egy ily módon széleskörű bázison nyug­vó végleges koncepcióra épitve készitse el saját jogszabályterve­zetét mint keretszabályt. Az egyes felsőoktatási intézmények sa­ját szabályzataikat - az 1969-70 évekből már ismert gyakorlatnak megfelelően - ezek kereteiben alakítják ki. Az Egyetemi Tanács mai ülésének feladata, hogy az eddig el­készült koncepciótervezetek egyik legfontosabbikáról, talán éppen legfontosabbikáról, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat /TVSZ/ kon­­cepciótervezetéről véleményt nyilvánítson illetve kialakítsa sa­ját álláspontját. Egyetemünk 1985-86. tanévi munkaterve rögziti az Oktatási tör­vény /Otv./ végrehajtására való felkészülést, mint a tanév egyik legfontosabb feladatát, s emellett az Egyetemi Tanács üléseinek napirendjére tűzte külön is az "Állásfoglalás az egyetemi oktatás néhány időszerű kérdésében" cimti témát. A munkaterv előkészítése során itt alapvetően az uj TVSZ-szel kapcsolatos kérdésekre gondol­tunk, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy kezdettől fogva kettős kon­cepcionális bázis határozta meg elgondolásainkat: a/ Minden az oktatással kapcsolatos döntésnek az oktatás szín­vonalának emelésére s - ezen keresztül - minél nagyobb szak­mai felkészültséggel rendelkező hallgatók kibocsátásának elősegítésére kell irányulnia, b/ Fenti célkitűzés megvalósításának alapvető, de korántsem egyetlen feltétele az e célra orientált TVSZ. Egy ilyen

Next

/
Thumbnails
Contents