József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

Dr. MÜLLER MIKLÓS l Aranydiploma Született: 1913 április 18. Orosháza Diploma száma, kelte: Lakóim: Andrin /Llanes/ Asturias Espana Pályafutása: 1936 és 1937-ben, mint ügyvédjelölt működött Orosházán és Budapesten. 1937-ben az Officina kiadásában megjelent Ortutay Gyulával közösen készült "Parasztságunk élete" c. kötete, az általa készitett fotókkal. 1938-ban elhagyta Magyarországot, előbb Párizsban élt, ahol neves folyó­iratoknak dolgozott. A háború elől Marokkóba menekült, majd madridi meghívásra 1947-ben Spanyolországba ment. A spanyol Külügyminisztérium felkérésére hat különböző kiállítást rendezett a spanyol épitészetről, arab mű­vészetről és a Spanyolországban fennmaradt zsidó nyomok­ról. Ezek a kiállítások bejárták Európát /Róma, Budapest/, legutóbb 1985-ben Buenos Airesben volt látható egy ki­állítás. 1985 tavaszán járt Szegeden, ahol a Móra Ferenc Muzeum megvette a 30-as években készitett magyarországi fotóit.

Next

/
Thumbnails
Contents