József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
3 ja. A csapatokat vezető egyetemi oktatók is egyöntetűen a versenysorozat továbbfolytatása mellett foglaltak állást, mivel az - több mint 10 éves tapasztalataik szerint - erkölcsi ösztönző erejével hozzájárul az analitikus képzésnek a gyakorlati élet által megkövetelt fejlesztéséhez. A résztvevők szerint a verseny hatékonyságának további növekedése volna várható attól is, ha az évente más egyetemen kerülne megrendezésre, így minden résztvevőből egy idő után rendező is lenne. Ennek előkészítésére is folytattunk informális megbeszéléseket a verseny szüneteiben. Szeged, 1986. május 20. /Dr. Burger Kálmán/ egyetemi tanár tanszékvezető a 13. Nemzetközi Analitikai Verseny Szervezőbizottságának elnöke