József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
21 -Az Egyetemi Tanács 19 igen és 7 tartózkodás mellett elfogadta a rendelettervezettel kapcsolatos állásfoglalást. Rektor; Ismerteti, hogy még további két tervezettel kapcsolatban kell állástfoglalni az Egyetemi Tanácsnak. Az egyik a felsőoktatási intézmények szervezetét és működését szabályozó rendelettervezet. örömmel üdvözli azt a tényt, hogy a tervezet szerint az Egyetemi Tanács létszáma nem változik. Sajnálatos módon ez a kari tanácsoknál nem igy van. Nincs lehetőség arra, hogy a kari tanácsnak a tanszékvezetők tagjai legyene, s ugyanakkor a kari tanács működőképes legyen. A felvételi eljárásra vonatkozó rendeletnek a korábbi elképzelések szerint két újdonságot kellene megvalósítani. Egyik a nyilvánosság, ezt a rendelettervezet mérsékelt módon tartalmazza. A versenyvizsgára vonatkozó elképzelések konkrét megvalósitásában már nem következetes a tervezet. Veres József; A felvételi eljárásra vonatkozó rendelettervezet 25. §-ával kapcsolatban az a véleménye, hogy a kitüntetések listáját felül kellene vizsgálni, hiszen azok közül némelyiket már hosszú ideje nem adományozzák. Katona Péter; A szervezeti és működési szabályzattal kapcsolatosan a győri felszólalása köti. Ott is elmondta ugyanis, hogy az intézményi és kari tanácsokban feltétlenül szükséges az oktatói-dolgozói KISZ képviseletét biztosítani. Ez nyilvánvalóan nem a 3ATE-n probléma, hanem a nálunk kisebb intézményekben. Éppen azért, mert máshol ez a képviselet nem ilyen nyilvánvaló, feltétlenül szükséges, hogy annak biztosítása ne legyen helyi hatalmi viszonyok függvénye. Indokolásként elmondja, hogy a felsőoktatásban kb, 10 ezer 35 éven aluli fiatal dolgozik, de nemcsak számbeli súlyúk, hanem egyébkénti jelentőségük miatt is biztosítani kell a megfelelő képviseletüket. Természetesen ahol OD KISZ nem működik, ott ez nem probléma. Rektor; Ez utóbbi javaslattal feltétlenül egyetértek. Több hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátja a rendelettervezetet, a kiküldött bizottság állásfoglalás-javaslatát valamint a Katona Péter által javasolt módosítást.