József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
M. m ad hangot. Az elvek jók, itt a helyük, azonban megjegyzi, hogy ezeknek a feltételeknek a biztositá9a messze túlnő az egyetem hat áskörén.- Végezetül egy konkrét észrevételének ad hangot, amely a létszámfejlesztéssel kapcsolatos. A Bölcsészettudományi Karon 1984-ben úgy inditottak be egy új képzési rendet, magyarból, történelemből és latinból, hogy ehhez létszámot nem biztosítottak. A modern filológia viszont több állást kapott. Az a kívánsága, hogy az új tantervek a minimális létszámfejlesztési igényt is hordozzák magukba. Pálfy György: A Természettudományi Kar távlati fejlesztési koncepciójával kapcsolatban többször előkerült az a javaslat, hogy a jogász szakfordítói képzés beindításának a példájára a biológusoknak is bevezetésre kerülhetne a szakfordítói képzés. Mikola Tibor: Az eddigi hozzászólásokban a Bölcsészettudományi Kar képviselői elvi kérdéseket vetettek fel, ő tárgyi oldalról veszi az anyagot vizsgálat alá.- A BTK-n viszonylag nagyobb számbam emelkedett az oktatói létszám főként az utolsó évben. Ezzel összefüggésben felhivja a figyelmet a Beszámoló első bekezdésében található megállapításra, miszerint a BTK-n a hallgatói létszám - főként az utolsó évben 136 fővel nőtt és emelkedett 140 fővel a levelező és esti tagozat létszáma is,- Tudomása szerint a Beszámoló 1. oldal utolsó bekezdése kizárólag a Bölcsészettudományi Karra vonatkozik,- Kéri pontosítani a 3. oldal 3. sorát: az idegennyelvi szakokon befejezték az új tanterveket; 1981-től a jelen tanévig lefutott a program, mind az 5 évet végigpróbálták,- Kiemeli, hogy a Bölcsészettudományi Kar sokat fordított jegyzet, segédanyag kiadására. Bizonyos mértékig ez okozta a Kar csődjét. Ennek ellenére úgy látja, hogy az oktatási segédanyagokkal való ellátottság tekintetében romlott a helyzet,- A 6. oldalon az üres állásokkal kapcsolatosan tájékoztatásul elmondja, hogy a BTK-n levő 3 üres állásból egyet most töltöttek be, egyet pedig júliustól fognak betölteni.