József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged

Összoktatói értekezlet

- 9 -A biológiai épületnél, az épület előtt nyilvános állomás felszerelését kérték a belső vonalak tehermentesítésére, mert a jelzések szerint hallgatóink gyakran veszik igény­be az egyébként is túlterhelt vonalat. Az autóbuszok rendeltetésszerűen és elsődlegesen az egyete­mi szakmai tanulmányi utakat, gyakorlatokat hivatottak biz­tosítani. Az igények a lehetőségeket jelentős mértékben meg­haladják, ezért a biztosítható keretszámon felüli igénybevé­telek esetére önköltségi összeget állapítottak meg, 15.«— Ft/km. A VOLÁN által számított költség 25«- Ft, erre jön még az állásidő, tehát lényegesen magasabb. A megállapított önköltségi árat az autóbuszok műszaki álla­pota jelentősen befolyásolja. Az egyik autóbuszra az el­múlt évben alig kellett költeni, mig a másik autóbusz fenntartási, javítási költsége olyan magas, hogy az a kérdés is felvethető'• egyáltalán szabad-e üzemeltetni. Miu­tán beruházási lehetőség nincsen, vállalni kell ennek üze­meltetését is. A két autóbusz felmerült költségeinek átla­gából állapították meg a térités összegét. V/l. örökzöld kérdés. Nagy javulás nincs, de hogy semmi, azt sem lehet mondani. Az elmúlt években szót tudtak érteni a Tanács illetékeseivel, lakáskiutalás, csere ügyében többizben segítettek, azonban sok kihasználatlan lehető­ség van a még gyümölcsözőbb együttműködésre. 2. A helyzet elég zavaros, településfejlesztéssel nyomatékosit­­ható a Békéscsabára helyezés, mely az intézményfejlesztési koncepcióval ellentétes. 5. 4-0 órás munkahét bevezetéséhez az alaprendelkezés hiány­zik, csak kijelölt ipari vállalatoknál lehetséges. Utólag beérkezett kérdések. 1. A szakszervezetnek egyetértési joga van e kérdésben. Hosszabb távon nem kizárt, jelenleg nincs rá fedezet. 2. Átmeneti helyzet van, a műhely vezetését megbízással lát­ják el. Az uj gazdasági vezető kinevezése után arról is kell dönteni, hogy a műhely milyen irányban fejtse ki to­vábbra tevékenységét. 3. Válasz mint V/3.alatt. 4. Az egyetemen a tavaszi szünet évtizedek óta az április 4-i ünnepséghez igazodva, az azt követő vagy megelőző napokra kijelölt. Az iskolák tavaszi szünetét a MM Írja elő. A problémát az jelenti, hogy az egyetemen előbb jelölik ki a szünetidőt, mint a MM. A jövőre nézve elképzelhető a két szünetidő összehangolá­sa. 5. A kérdést a Tanárképzési Bizottság vegye kézbe véleménye­zés és a részletek megtárgyalása céljából. Ferenczy Lajos: Megköszöni az egyetem rektorának a beszámolót és a kérdésekre adott válaszokat, az átgondolt, friss tényközlést, a személyes és őszinte megközelítéstT I T

Next

/
Thumbnails
Contents