József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged

Rektori tanácsülések

I­»» 2 -másik két kar által meghirdetett speciálkollégiumok közül az őket érdeklőket felvegyék. A karok ezek megfelelő publikálásá­ról intézményesen és szervezetten gondoskodnak. 6/ A Tanárképzési és a Nevelési Bizottság megtárgyalta az egyetemen folyó tanári hivatástudatra nevelés helyzetét s ja­vaslatait a Rektori Tanács február 28-i ülése tárgyalja. 7/ Ismét megszervezésre került 1984—ben az V.évesek számára 8 külső iskolai gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy a hallga­tók a gyakorló iskolán kivüli tanitási tapasztalatokat szerez­zenek. 8/ A tananyag ellátottsággal kapcsolatosan, illetőleg az egyetemi jegyzetkladási jog megszerzésével kapcsolatosan többszö­rösen történt tájékoztatás arról, hogy az önálló kiadási jog megszerzésének jelenleg sincs elvi, illetőleg jogi akadálya. Ugyanakkor az önálló kiadású oktatási anyagok megjelentetése olyan anyagi megterhelést jelentene elsősorban a hallgatók számára a lényegesen nagyobb beszerzési ár miatt, hogy an­nak bevezetésére az egyetem vezetése nem vállalkozhatott. Is­meretes, hogy a tankönyv, illetve jeg.yzetkiadás egész kérdés­kör rendezésére rendelkezés előkészítése van folyamatban; en­nek előmunkálataiban az oktatási rektőrhelyettes is részt vett. A MM munkaterve szerint a témát a Minisztérium vezetése 1985. májusában tárgyalja meg. A legfontosabb kérdés ebből a szem­pontból a központilag kezelt dotáció decentralizálásának ará­nya. Nem hallgatható viszont el a témával kapcsolatosan egy másik tény. Tudott, hogy az egyetem vezetése évrŐl-évre a ka­roktól, központi egységektől jegyzettervet kér be.Meglepő, de valós tényt tartalmaznak a következő adatok* az 1984-re beje­lentett házi jegyzetek és a megvalósulás az alábbi számokban fejeződik ki ÁJTI bejelentve 6 jegyzet, leadva, ill.elkészült 2 BTK H 15 n 1 TTI " 30 H 5 Kibernetika " «• n 1 Lektorátus **­tt 1 51 10 9/ Mivel a legkülönbözőbb egyetemi fórumokon, elsősorban az ifjúsági parlamenteken rendkívül hangsúlyos kérdés volt az egyetemi nem szakos nyelvoktatás kérdése és ez természetesen a hallgatók szakmai-tanulmányi munkája szempontjából is súlyo­zott kérdés, e témával - az szirányu oktatást elsődlegesen el­látó Lektorátus véleményének bekérésével és megkonzultalásával - az alábbiakban kissé részletesebben foglalkozunk. A 121/1974.OM sz. miniszteri utasitáa átfogóan szabályozta az addig meglehetős memtörődömaéggel kezelt nyelvoktatást és ami talán a legjelentősebb, kimondotta, hogy a nyelvet alapozó tárgynak kell az egyetemen tekinteni, és ennek megfelelően ke­zelni. Az Összegyűlt tapasztalatok alapján 1981-ben a 104.sz. utasítás közelitette az egyetemi tanmenetet az addigi csaknem kizárólagos szakszövegforditási szférából a beszélt élő nyelv felé, ennek megfelelően uj vizsgaformákat állapított meg, és ami egy évtized elteltével az első utasítás után a legfontosabb volt, heti 2 óráról heti 3 órára emelte a kötelező nyelvórák számát, nyolc félévben szabva meg az oktatás összidejét, de le­­hetőséget nyújtva az előrehozott vizsgákra /ami egyetemi aza-

Next

/
Thumbnails
Contents