József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged

Egyetemi tanácsülések

- 2 zeti főelőadót, valamint Dr.Koncz János elvtársat, a MS0MP Csongrád megyei Bizottság titkárát. Kérdés sre az jjgye-t;emi Tanács egyhangalag egyetért a napi­rendi pontok tárgyalásával. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Dr. Bartók Mihály és Dr.Szentnéteri István egyetemi tanárokat. Bejelenti, hogy a fanács üléséről kimentést kért Dr.Antalffy György egyetemi tanár. Bejelentés nélkül távol maradtak: Németh Mária, Galamb György BTKari, Mátó Tibor JTkari és Pálfi György TTkari hall­gatók. Megállapítja, hogy a Tanács határozatképes, 32 szavazati jogú tag közül 27 van jelen. Felkéri Dr.Földiák Gábor miniszterhelyettest előadmányának ismer­tetésére. Dr.Földiák Gábor miniszterhelyettes: Ismerteti Köpeczjí Béla minisz­ter leiratát /lásd mellékletként/, mely Kristó Gyula jelenlegi rek­tor tevékenységének méltatását, valamint az uj rektor személyére vonatkozó javaslatot tartalmazza, ismertetve Csákány Béla egy.ta­nár eddigi pályafutását. Személyes véleményének ad hangot, amikor külön megköszöni Kristó Gyula professzornak azt a gyümölcsöző, korrekt kapcsolatot, me­lyet mint rektor alakitott ki a Minisztérium vezetésével. Egész­ségében javulást, további munkásságához nagyon sok sikert kiván. Leindler László: Egyike azoknak, akik legrégebben ismerik Csákány Béla egyetemi "tanárt, immár 1954 óta. Amit a miniszteri leirat tartalmaz az mind megfelel a valóságnak, azt talán eggyel kivánja kiegészíteni, mert ez fontos a továbbiakat illetően. Csákány Béla tanszéki kádermunkáját nagyon igényesen látja el, gondosan ügyel arra, hogy csak a legjobbak kerüljenek mellé és a kipróbáltak ma­­radjanak^a tanszéken. Ez a tulajdonsága garanciát jelent, hogy leendő rektori teendőit is ilyen igényességgel foeja ellátni. Nagy László: Csákány Béla személyét a Párt VB véleményezte, egy­hangúlag támogatja rektori megbízását. Nagy tanasztalattal rendel­kező szakember, ki mint a pártbizottság titkára nagy szervezőkész­ségről és dinamikus vezetésről tett tanúságot, emellett elvi szi­lárdsága mind olyan tulajdonság, melyekre - a párt véleménye sze­rint - a felsőoktatás problémáinak hatványozódásával a leendő rek­tornak szüksége van. Horuczi László: A Szakszervezet ugyancsak élt a véleményezés jogá­­val, egyhangúlag javasolják Csákány Bála megbízását. Dr.Koncz János: Köpeczi Béla miniszter levelében foglaltakkal tel­jes mértékben egyetért a megyei és városi pártvezetés. Melegen egyetértenek azzal, ahogyan Kristó Gyula rektor munkáját értékelik, az utóbbi 3 évben nagyon jó munkakapcsolat alakult ki az egyetem és a területei szervek között is, melyben nagy érdeme van. Sokirá­nyú szakmai, közéleti tevékenysége mellett sok munkát fektetett abba, hogy Szeged város monográfiájának döcögő munkamenete megindult és eredménnyel zárult. Kristó elvtárs munkájának elismeréseként em­lítendő, hogy a Városi Pártbizottság a jövőre nézve tagjává válasz­totta. Csatlakozik a leirat azon megállapításához, hogy a társintéz­ményekkel megteremtett jó kapcsolat kialakításában nagy része van, s azt is megemlítené, hogy a most kezdeményezett, a megye felsőfo­kú oktatási intézményeinek vezetőit összefogó tanácskozáson - mint a legnagyobb intézmény vezetője - közreműködőként nagyon sok segit-

Next

/
Thumbnails
Contents