József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Egyetemi tanácsülések
3? kavállalások és magánkezdeményezésen alapuló ösztöndíjas tanulmányutak. A nemzetközi rendezvényekre való kiutazás is egyre nehezebb az ország devizagondjai miatt, s ezt az Akadémia is csak igen mérsékelten tudja támogatni. A főhatóság részéről biztosított valutakeret évente csak 2-3 fő számára nyújtott utazási lehetőséget. A kiutazások zöme a külső kutatási munkák eredményeként létrehozott keret terhére valósulhatott meg /ez a támogatás az utazások teljes költségének 30-50 százalékát fedezte/. A testvéreg.yetemi szerződések keretében folyó együttműködésbe az egyetem minden egysége bekapcsolódott az utóbbi években. Előnye e formának, hogy az utazások rövid idő alatt szervezhetők. A szerződések azonban csak bizonyos témák esetében vezetőnek eredményes együttműködés kialakulásához, hiszen a kiutazások egy része néhány napos látogatásra korlátozódik és sok esetben a kapcsolat csak publikáció cserében realizálódik. Jogos igényként merült fel a karok részéről, hogy az e célra szolgáló keretek felosztása ne formális, hanem témaorientált legyen. Csökkenjen az általános tapasztalatszerzésre irányuló kiküldetés, ehelyett a szerződésben rögzitett tudományos kutatással legyen kapcsolatban. Ehhez azonban elsősorban az szükséges, hogy az egységek vezetői ilyen szellemben tegyék meg kiküldetési javaslatukat. Hátráltatják a tudományos kapcsolatok eredményességét a tervezett publikációk, közös cikkek megjelentetésével kapcsolatos kiadói, nyomdai, fordítói akadályok is, valamint az ezekre fordítható keretek szűk volta. A nemzetközi tudományos együttműködés egyéb formái egyetemünkön A tudományos együttműködés továbbfejlesztésének egyik fontos eszköze az, hogy egyetemünk vezető oktatói, kutatói milyen funkciókat töltenek be nemzetközi tudományos társaságokban, milyen feladatokat kapnak a nemzetközi tudományos élet szervezésében. A nemzetközi tudományos társaságok testületéiben és néha még vezetőségeiben való részvétel is sok esetben devizahiány miatt hiusul meg. Örömmel állapíthattuk meg, hogy egyetemünk több oktatója aktiv szerepet tölt be nemzetközi tudományos szervezetek vezetőségében, ill. nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztő bizottságában.- 7 -