József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Egyetemi tanácsülések
évente általában 2-3 szakdolgozó és tudományos diákköri tag munkáját irányítja. Rendszeresen résztvesz a tanszék terepgyakorlatainak, tanulmányútjainak szervezésében és lebonyolításában. Derekasan részt vállal a tanszék külső' megbízásos munkafeladataiban ia. Orosz nyelvből középfokú, angol nyelvből kandidátusi nyelvvizsgával rendelkezik. Jelentősebb, 2 hetet meghaladó tanulmányutakat a Szovjetunióba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Bulgáriába, Ausztriába, Svájcba tett. 1984. nyarán előadást tartott a Párizsi Nemzetközi földrajzi Kongresszuson. A KGST III/2. téma Koordinációs Központjában mint a Természeti Földrajzi Tanszék témafelelőse tevékenykedik. Mezősi Gábor 1975-ben feleségül vette Tamás Katalint, aki a szegedi Déri Miksa Ipari Szakközépiskola matematika-földrajz szakos tanára. Két fiúk született, 1978-ban Tamás, 1981-ben András. 1966. óta tevékeny tagja a KISZ-nek, a Biológus-Földrajzos Oktatói-Dolgozói KISZ Alapszervezet tit-V kári funkciójátéveken keresztül ellátta. A Szakszervezetbe T 1975-ben lepett be, az MSZMP-nek pedig 1981. óta tagja. 1982, óta a Természettudományi Kar pártvezetőségi tagjává választották . A fentiekben előadottak alapján az Előkészítő Bizottság úgy véli, hogy Dr. Mezősi Gábor minden tekintetben megfelel a meghirdetett docensi állás követelményrendszer-faltételeinek, pályázatának kedvező elbírálását tehát tisztelettel javasoljuk. Szegt d, 1985. március 4. /Dr. Jakucs László/ tanszékvezető egyetemi tanár a Bizottság elnöke I Y f /V-~ \ i /Dr. Krajkó'Gyula/ / tanszékvezető egyetemei tanár /Dr. Marosi Sándor/ kutatóintézeti igazgatóhelyettes a földrajztudományok doktora