József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Egyetemi tanácsülések
Halivá Pátert A gépterem tetejének javítása szerepel a listán, ez a munka 6 éve húzódik már és nem született megoldás, ősszel a száraz időben akarták kezdeni, jött a tél; nem lehetne a karbantartási munkáknál a vállalkozót rákényszeríteni, hogy belátható időn belül a munkát befejezze? Jó lenne az összes elvonással csökkentve kiadni a költségvetési keretet, hogy ne érje az egységvezetőket meglepetés mint az elmúlt években, amikor nem tudták mi a terhelésük, mit kell abból fedezni. A jelenlegi bérszabályzat az alapfeladat ellátásához nem nyújt fedezetet. A gazdálkodó egységek költségvetési kerete között nagy a különbs ág. Egyébként a keret használh tósá a attól függ, ho y a központi kezelésben tartott összegből mit fedeznek és mi hárul a gazdálkodó egységre. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy egyre több feladatot keíl a tanszékeknek átvenni és f dezni, Így a szabad költési lehetőség nemhory emelkedett volna, inkább szűkül, ^elül kell vizsgálni és rendezni, hogy milyen kiadásokat honnan terítenek. Leindler László» A KK alapok szétosztásánál kevés tapasztalattal rendelkezett és az elmúlt évi számokat vette alapul. Sajnos több pénz nincs, a felvetések jogosságét elismerve az adott kereten belül kell módosítani. Igen~nagy gond a lakástámo atás keretének 864- ezer Ft-ra csökkenésé az eddigi 3 millióval szemben; kénytelenek voltak a támogatásoknál felső limitként a 60 ezer Ft-t megszabni. 10 ezer # visszavásárlás ára volna joga az egyetemnek, mely 500 ezer Ft-t jelent, erre mindenféleképpen biztosítani kellene a keretet. A rektori Tanács üléséig átdolgozzák a javaslatot. Nagy probléma, hogy a Központi Könyvtárnak nincsen pénze, a lekötésekkel sz ezévi keretét lépte mór túl. A Bolyai Intézet az áthúzódó folyóirat számlákkal ugyancsak le van terhelve ez évre. Fel kívánja hívni a figyelmet a felújítások tervezése és lebonyolítása helytelen gyakorlatára. A Bolyai Intézetben pl. elmúlt évben felújították az előadó termet, a fűtés rekonstrukciója most van beütemezve, mindent újra kell festeni. Nincs annyi pénze az egyetemnek, hogy ilyen pocsékolást me en edhessen, szi, oruan felelősségre kell vonni az ésszerűtlen munkáért felelős szem lyt. Kérdése ho yan alakulhatott ki az Általános Iskolában az a helyzet, hogy 47 állás van nyilvántartva, 50 dolgozóval szemben, a bérük pedig biztosított. A TTKarnak^több helyisé igénye van, az ujszegedi Délép által használt hel isá et meg kell nézni, nem használható-e. A kollégiumoknál reális terveket kell beállítani, ami teljesíthető. Budai Károly t Egyetért azzal, hogy a költségvetés kevés, belátható időn bel 1 eme lesre nem számíthatunk, s az értékbeli csökkenés az alapf ladat rovására hat ki. A Testnevelési Tanszék problémájával e .yetért, indokolt igények - amenn iben van rá keret - kozoonti keretből elszámolható. A decentralizált azdálkodást változatlanul jónak tartja, a helyszínen tudják elbírálni fontossági sorrendben a kiadások szdktégéssé ét. Központi kezelésbe tartották mindazok t a kiadásokat /fűtés, világítás, fenntartás/ melyek közvetlen érdeke Itsé be nem tartoznak, ha ezeket decentralizálnák, az egysé ek .járnának roszszul. A központi áremelkedés változóan érinti a költse vetést, a központi kezelésben tartott tételek jobban emelkedtek. Sajnos a munkaszerződések között vannak szociális indíttatásból ljtrejött, mondvacsinált helyek /külföldre utazó, GrYSS-re menő megsegítése/. A műhelynél eredményerdeke-tséjü elszámolás nem lehet, számvite-