József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged

a- 30 -III. A Kar szervei és vezetése. Általános rendelkezések 9. 24. §. A kar hallgatók oktatását - nevelését és a tudományok művelését ellátó, a szakképzésben és a tudományos munkában együtt­működő oktatókat, oktatási, szervezeti és más egységet /kollegiu-' mot, könyvtárat, műhely stb./ magában foglaló, külön igazgatási szervezettel rendelkező egység. 25. §. A Kar vezetésével kapcsolatos feladatokat- a dékán és helyettesei,- a kori tanács,- a kor oktatóinak értekezlete,- a dékáni tanács és- a kori bizottságok végzik. A dékán és a dékánhelyettesek 26. §. /I/ A Kar vezetője a dékán. A dékánt munkájában egy, vagy több dékánhelyette3 segiti, akiknek feladatkörét - a kari tanács meghallgatásával - a dékán állapitja meg. Több dékánhelyet­tes közül a dékán jelöli ki általános helyettesét. 79/ Az Állam és Jogtudolmányi Karon kettő, a Böplcsészettudományi Karon kettő, a Természettudományi Karon három dékánhelyettes működik. N /2/ A dékán megbízásának 3-3 évvel történő meghosszabbítására a kari tanács több alkalommal is javaslatot tehet, a dékánhelyet­­tesek megbízását pedig 3-3 évvel többször is meghosszabbíthatja. 27.§./l/ A dékán feladata különösen: a/ a kar képviselete; b/ a kari tanács döntési hatáskörébe tartozó ügyekben a határo­zatok végrehajtása; »/ a kori személyzeti munka irányítása; d/ a kari szervezeti egységek felügyelete; e/ a kar tudományos terve végrehajtásának irányítása; f/ a kor hivatali szervei közötti munkamegosztás megállapítása; g/ a kari ügyekben a kiadványozási és a kor rendelkezésére álló pénzügyi keretekkel kapcsolatban az utalványozási jogkör gyakorlása; h/ 0 jogszabályok és az egyetemiszabályzatok rendelkezései szerint a hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeiben a döntés meghozatala; 1/ a kar kezelésében levő, társadalmi tulajdonban álló vagyontár­gyak védelmének megszervezéséről való gondoskodás*

Next

/
Thumbnails
Contents