József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged

BESZÁMOLÓ az egyetemen folyó közművelődési-kulturális tevékenységről Az MSZMP KB közművelődésről hozott 1974» márciusi határozatát egyetemi pártszervezeteink még ebben az évben megvitatták, fel­mérték a helyi lehetőségeket és tennivalókat. Étkor megfogalmazó­dott a közös egyetemi cél is: olyan elkötelezett szocialista szakembereket kell nevelnünk az egyetemen, akik képesek szakmai és általános műveltségük, saját személyiségük tudatos, folyamatos gazdagítására, alkalmasak mások művelésére, környezetükben a szo­cialista kultúra terjesztésére. Egyetemi társadalmi és állami szerveink e határozat, valamint az 1976-os közművelődési törvény alapján igyekeznek elvégezni mun­kájukat, fogalmazzák meg tennivalójukat. Először 1977-ben tekintette át az MSZMP JATE Bizottsága a közmű­velődés terén 1974 után tett erőfeszítéseket. A PB-ülésre elké­szített anyag megállapította: mind az állami részről /az egyetemi Közművelődési Bizottság felállításával, ennek koordináló-szerve­ző munkája eredményeképpen/, mind a KISZ részéről lendületes ki­bontakozás kezdődött meg a közművelődés területén. Azóta is mű­ködő egyetemi formák mellett /Collégium Artium, Collégium Poly­technikum, Art Kinó, Pilmesztótikai Kör/ a diákújságok, művésze­ti csoportok, a KISZ Klub sokrétű programja emlitődött pozití­vumként. Ugyanakkor megfogalmazódott az la, hogy "KISZ-tagjóink­nak csak egy része, némely esetben töredéke élt ezekkel a lehető­ségekkel”. Az Egyetemi Színpaddal kapcsolatosan a müsorválusztás egyoldalú­ságaira figyelmeztetett és zártságát bírálta. Már 1977-ben a közművelődési munka igen fontos színtereként lehe­tett regisztrálni a kollégiumok /főleg a Móra és a Herman/ sokszínű, kulturális-közművelődési tevékenységét. Reményteljes irányként bontakozott ki a KISZ külső tevékenységében a tanyasi

Next

/
Thumbnails
Contents