József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1981-1982, Szeged

7- rendszeresen beszámoltatja a bázis-kollégium igazgatóját és a Kollégiumi Bizottságot a végzett munkáról. 12. a/ A KISZ egyetemi és kari szervei támogatják a kollégiumban folyó politikai és társadalmi levékenységet'j^e llát j ák a kollégisták érdekvédelmét. Az ifjúsági törvényben és végrehajtási rendeletéiben, továbbá e Szabályzatban biztosított jogkörben javaslatté­teli, véleményezési és egyetértési jogkört gyakorolnak meghatározott kollégiumi ügyekben. b/ Az MSZMP Egyetemi Végrehajtó Bizottsága - a kari alapszer­vezeti vezetőséggel együttműködve - irányitja a kollégium­ban lakó párttagok munkáját, szervezi ^ pártaktiva tevé­kenységét . c/ A szakszervezet egyetemi szervei az együttműködési megálla­podásban foglaltak szerint működnek közre a kollégiumi dolgozókra vonatkozó döntések meghozatalában. A kollégium belső szervezete és működése 13- a/ A kollégium belső szerveinek munkájáért, az ott folyó szak­mai-ideológiai, politikai tevékenységért az igazgató, mint a kollégium közvetlen egyszemélyes állami vezetője, a ■ rektornak tartozik felelősséggel. b/ Az igazgató biztositja, hogy a kollégium az egyetem neve­lési programjában megfogalmazott nevelési céloknak, az érvényben lévő kollégiumi Szervezeti és Működési Szabály­zatnak és Házirendnek megfelelően, az egyetem egyéb sza­bályzataival és programjaival összhangban működjön. I « c/ Tevékenységét az ifjúsági önkormányzati szervekkel, a kol­légiumban működő pártaktfvával és az illetékes szakszerve­zeti szervekkel együttműködve fejti ki. Az irányitása alá

Next

/
Thumbnails
Contents