József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1981-1982, Szeged
lárgisorozat: 1. Az egyetemi tanári és a docensi pályázatok véleményezése éa felterjesztése* 2. A kollégiumok szervezeti és működési szabályzatának módositása 3. Javaslat Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem adományozására Rektor: üdvözli a megjelenteket, majd bejelenti, hogy kimentette magát dr.Csákány Béla tanszékvezető egyetemi tanár, dr. K0vács István tanszékvezető egyetemi tanár, dr.Fejér Ádám tanszékvezető egyetemi docens, valamint Deák Ágnes BTkari hallgató. Bejelentitovábbá, hogy a JATE SzB képviseletében dr.Várkonyi Zoltán, az MSZMP JATE Bizottsága képviseletében pedig dr.Újvári József vesz részt az ülésen. Javasolja, hogy az Egyetemi Tanács az előzetesen meghatározott napirendeket tárgyalja. A javaslattal az Egyetemi Tanács egyhangúlag egyetért. 1» napirendi pont Roktor: felkéri dr.Veres Józsefet, az Állam és Jogtudományi Kar dékánját, hogy előterjesztését ismertesse. Dr# Veres József: tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot arról, h/ogy a Művelődési Közlönyben megjelent a Kar nemzetközi J0gi Tanszékéreiff kiirt egyetemi tanári állásra dr.Nagy Karoly egyetemi docens nyújtotta be pályázatát. A kiküldött véleményező bizottság előterjesztése alapján a Kari Tanács 1982. február 18-án megtartott III.rendes ülésén foglalkozott annak elbírálásával, amelyet 24 igen, egyhangú szavazattal elfogadott. Kéri az Egyetemi Tanácsot a kari javaslat jóváhagyására. Rektor: kérdés, hozzászólás nem lévén, elrendeli a titkos szavazást. 14.sz. határozat Az Egyetemi Tanács dr.Kagy Károly pályázatát a nemzetközi Jogi Tanszék egyetemi tanári állására 22 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta.- 2 -