József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1980-1981, Szeged

részesített dolgozónak /ill. az egyetemen dolgozó há­zastársnak/ a szakszervezeti tagkönyvébe a beutalás időpontját a beutaló átadásakor az SZB ügyintézője köteles bevezetni. 3. Az Egyetemi Bizalmi Testület dönt arról, hogy az üdülés­ben való részvétel általános feltételei mellett milyen elvek és szabályok érvényesek az egyetem dolgozóinak üdül­tetésében. A munkahelyi egységek létszámának és igényeinek figyelembevételével - a kilenc munkahelyi egység között - az Egyetemi Üdülési Bizottság javaslata alapján a keretek számszerű elosztásáról az egyetem Szakszervezeti Bizottsá­ga dönt. A beutalók személy szerinti odaitéléséről a Munka helyi Bizottságok döntenek, az illetékes bizalmi egyetértő sével. Beutalt dolgozó, amennyiben a már befizetett beutalójegyet valamilyen okból /pl. akkor, ha SZTK orvos igazolja a vá­ratlan megbetegedést illetve katonai behívásra kerül sor, közeli hozzátartozó halálesete stb./ igénybe venni nem tudja, úgy azt köteles az üdülés előtt legalább 2 héttel, vagy a váratlan esemény bekövetkezésekor az SZB-nek visz­­szaadni, hogy lehetőség legyen további felhasználásra és a befizetett összeg visszatérítésére a beutalót visszaadó dolgozó részére. 4. Az egyetem dolgozói a következő üdültetési lehetőségeket vehetik igénybe:- SZOT üdültetés különböző formái;- intézményi üdültetés /Boglárlelle, Mátraháza/;- csereüdültetés;- külföldi testvéregyetemekkel kialakított üdültetési formák. II. SZOT ÜDÜLTETÉS 1. A SZOT üdültetésnek különböző formái vannak: belföldi fel­nőtt üdültetés, üdülőszanatóriumi beutalás, gyógyüdültetés, családos üdültetés, vegyes családos üdültetés, kismamás­­babás üdültetés, külföldi csere-, turista üdültetés, gye kis

Next

/
Thumbnails
Contents