József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

-if-Előléptetésnél, differenciált bérezésnél az alábbi rendező­elveket javasoljuk az egyetem Szakszervezeti Bizottságával egyetértésben: a/ Az egyedi besorolásnál a hármas követelmény figyelembe­vételével történjen a differenciálás, illetve arányosí­tás . b/ Az előléptetéseknél az egyes gazdálkodó egységek igykez­­zenek feloldani a munkakörök között esetleg fennálló bérfeszüItségeket, aránytalanságokat. c/ A bérrendezésnél fordítsanak külön figyelmet a fiatal oktatók, női dolgozók és fizikai dolgozók helyzetének javítására. d/ Egyetemünkön a minimális besorolási határ I.800 Ft/hó. A kutatási folyószámlák költségvetésében a jóváhagyott bérfejlesz­tés felosztásának elvei javaslatunk szerint megegyeznek az egyetemi költségvetés felosztási elveivel. Egyetemünk önálló felújítási alapképző, ami azt jelenti, hogy az állóeszköz állomány alapján önállóan képezzük, ennek megfelelően felújítási hányadunk 198o-ban lo36 m/Ft-al emelkeik és ezzel az uj hányad abszolút számban 14.397 m/ft lesz. Tekintettel arra, hogy a kivitelezési kapacitás és a kivitelezési határidő általában bizonytalan, több mint 2 millió Ft-al nagyobb kapacitást kell lekötnünk, hogy az év végére a felújítási hányadnak megfelelő teljesítésünk legyen. Ezért 198o évre 16.55o m/Ft-nyi felújítási munkát tervezünk az alábbiak szerint: 1. Petőfi sgt. 3o-34. sz. épület belső felújí­tásának folytatása /ÍV.e./ ill. az ez évben elvégzett munkák számláinak áthúzódása 2ooo m/Ft. 2. Ady téri épület belső közmüvének felújítása és az épület festése 3ooo m /Ft. 3. Sagvári Gimnázium tanterem felújításának második üteme looo m/Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents