József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

/ISJ (Me !Í - léi J3. Az egyetem egyik alapvető feladata, hogy tudományos igényű, széles látókörű szakembereket képezzen. Kivánatos tehát, hogy a tudományos kutatómunka az oktatás és a társadalom érdekeihez igazodjon. A kutatómunka személyi feltételeit vizsgálva megállapítható, hogy a beszámolási időszakban az oktatói létszám alig növekedett, azon­ban az a jelenlegi oktatómunka elvégzéséhez elegendő. Az oktatói, kutatói káderállomány szakmai felkészültsége is megfelelő, a tudo­mányos tevékenység területén elvárható teljesítmény azonban gyengí­ti a szakalkalmazottak és az adminisztrativ segéderők hiányát. Ez é különösen a társadalomtudományi kutatások területén szembetűnő. A kutatás dologi feltételei közül a helyiségproblémák, a megvásá­rolt uj épület révén sokat javultak, nem mondható el ugyanez a tudo­mányos kutatások finanszírozásáról. A társadalomtudományi kutatásokban komoly nehézséget okoz, hogy költségvetési rendszerünk még ma is bizonyos fokig olyan szemléletre épül, amely az egyetemet kizárólag oktatási intézménynek fogja fel. Ez azt jelenti, hogy az oktatói létszámot kizárólag a heti óraszámok­hoz igazítják, tudományos kutatói állásokat a társadalomtudományi ka­rok szinte egyáltalán nem kapnak. Számos nehézséget okoz az is, hogy a költségvetési keretből nem lehet olyan kutatásokra pénzt fordítani, amelyek tényfelméréssel, vagy szociológiai módszerrel dolgoznak, igy külső szakember bevonását teszik szükségessé. Ez utóbbiakban a tan­széki kutatás alap és céltámogatása jelent bizonyos segítséget. A kiemelt tématámogatás és egyéni pályázatok ellenére sem tudjuk a tudományos kutatások teljes anyagi szükségletét biztosítani. így a szakirodalmi ellátás is egyre gyengébb. A könyvek é3 folyóira­tok lírának emelkedésével költségvetésünk nem tud lépést tartani, en­nek az a következménye, hogy a szakirodalmi állomány egyre hiányosabb lesz, és a hiányok lassan pótolhatatlanná válnak;. Változatlanul nehe­zíti a munkát a még mindig korszerűtlen műszerpark, annak ellenére, hogy a felsőbb szervek 1971-től a TTK-nak több forrásból is nyújtot­tak devizafedezctes támogatást.

Next

/
Thumbnails
Contents