József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

'lyfi 1- 3 -1979. évi eredeti bevételi előirányzatunk 4667.0/mFt volt. A tárgy­­időszakban központi bér-és szociálpolitikai intézkedések miatt az előirányzat 686.O/mFt-tal 5»353.0/mFt-ra módosult. Fenti intézkedé­sekből kifolyólag természetszerűleg következik, hogy a napköziottho­nos óvodák, általános iskolai napköziotthonok és gimnáziumok költ­séghelyen az étkuiÓ3i dij árának emelkedése miatt a bevételeken nőtt a bevételi teljesítés összege is. Növelte továbbá bevételi tényszámuhkat azon körülmény is, hogy a diákotthonban lakó nappali tagozatos hallgatók téritési dija a szü­lői kategória módosulások miatt állandóan emelkedik. Növelte még bevételi tényszámunk összegét az egyéb bevételek tételen jelentkező selejtezésből, hulladékok értékesítéséből befolyt térit­­mény összege is, mely tervezésünknél nem volt előrelátható. Bevételi hátralékunk nagyobb összege a társadalmi ösztöndíjas hallga tók téritési dij bevételi előírásából, múlt évről ez évre áthúzódó egyetemi épületekben bentlakók lakbérelőirásából és egyéb kisebb tar tozásokból származik. Ezek behajtása folyamatosan történik.

Next

/
Thumbnails
Contents