József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged
telek biztosítása működéaéhez« Javasolni kell, hogy a készülő bölcaéazkari tantervi reform a módazertani képzésre magasabb óraszámot biztosítson. A Bölcsészettudományi Kar Módszertani Csoportja dolgozza ki erre vonatkozóan konkrét elképzeléseit. 7. A Rektori Hivatalnak mint oktatásügyi hatóságnak intézkedéseket kell tennie, hogy a módszertani előadókat az .OM, a OPI, a megyei és városi művelődési osztályok bekapcsolják a szakfelügyeleti hálózatba, hivatalosan megkapják a tantárgyuk tanítását szabályozó rendeleteket, hatályos dokumentumokat, meghívást kapjanak a szakfelügyeleti tanácskozásokra. Ugyancsak intézkedni kell, hogy a szakmódszertani képzésben nagy példányazámban rendelkezésre álljanak a hatályos iskolai tantervek, tankönyvek, tanári módszertani kézikönyvek, módszertani útmutatók. 8. A módszertan oktatói saját módszertani jegyzetek és tanulmányok Írásával az eddiginél jobban segítsék a tanárjelöltek felkészítését. Támogatni kell az Acta Methodika rendszeres kiadását. Megfontolandó, hogy a két kar közös kiadványa legyen. 9. Az Oktatástechnikai Központ kiemelt feladatává kell tenni, hogy az egyetemi tanárképzés igényeit általában, a pedagógiai szakmódszertani képzés igényeit különösen modern audiovizuális ismerethordozókkal a lehetőségekhez képest kielégítse /másutt gyártott ismerethordozók rendszeres gyűjtése, beszerzése, a szaktanszékekkel, a Pedagógiai Tanszékkel és a módszertani csoportokkal együtt tervezett ismerethordozók készítése/. Az ismerethordozók beszerzésének és készítésének költségvetési fedezetét folya_ mato3an biztosítani szükséges. 10. Intézkedéseket kell tenni, hogy a Pedagógiai-Pszichológiai Szakcsoport, a szakmódszertani csoportok, az Oktatástechnikai Központ és a gyakorló iskolák tevékenysége között a jelenleginél nagyobb összhang, szervezett együttműködés alakuljon ki. Javasoljuk, hogy a szakmódszertani csoportok vezetői, az Oktatástechnológiai Központ vezetője és a gyakorló iskolák igazgatói tagjai legyenek a Pedagógia-Pszichológiai Szakcsoport Elnökségének. A hangsúlyt a fenti területeken dolgozók személyes munkakapcsolatainak javítására kell helyezni. /A pedagógiai egység létrehozása- 14 -