József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
lie /&JL- 2 -Megindultak az előkészületek az 1981-8S éves időszakra vonatkozó kutató-hálózati fejlesztési terv elkészítésével kapcsolatban. Ebben az időszakban alakítottuk meg a müszerbizottságot és fejlesztettük ki annak tevékenységét, különös gondot forditva a nagymüszerekkel való gazdálkodásra. Folyamatosan kidolgoztuk a Tudományos Tanács irányítása mellett a müszerbizottság működésének átalakítására vonatkozó elképzeléseinket . A tudományos kutatómunka területén jelentős eredményről számolhatunk be. A társadalomtudományi kutatások egyre nagyobb szerepet kapnak megyénk életében. Kutatómunka egyetemünk 62 egységénél folyik, ebből a társadalomtudományok területén érdekelt 32 tanszék, a természettudományok területén 22 tanszék, 1 tanszéki csoport és a Kibernetikai Laboratórium. Egyetemünk kutatási profilját alapvetően meghatározta a szakemberképzés érdekei szerint létesített tanszéki hálózat, valamint az oktatás és kutatás szorosabb kapcsolatának megvalósitása, a kutatási témáknak az oktatáshoz való közelebbhozását célzó törekvés. Az egyes tanszékeknek oktatási érdekből tudományáguknak minél nagyobb területet kell felölelnie. Törekszünk a tudományos együttműködés fokozottabb kihasználására. Szélesíteni kívánjuk olyan külföldi egyetemekkel, kutatóintézetekkel is az együttműködést, amelyekkel