József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
ePt-ban ll°/*£ - 2 -TÉTELES INDOKLÁS Az 1978. évben megkezdett, illetve befejezett felújítási munkálatokról. 1. / Központi épület homlokzat felújítás 800 Ft Az 1976. őszén megkezdett felújítási munkálatokat ebben az évben teljes egészében befejeztük. A felújítás során mind a külső, mind a belső homlokzat, valamint az épület tetőzete teljes felújítást nyert. Felújítottuk továbbá ezzel egyidőben az épületben lévő aulát, valamint a lépcsőházat. Felújítást nyert a felsoroltakon kívül még az épület főbejárati lépcsői is. 2. / Ady téri épület közmű felújítások 3.056 Pt Az épület belső közműhálózatának felújítását 1976-ban kezdtük meg és azóta folyamatosan végeztük. P. évben a központi fűtés fűtőtesteinek cseréjét végeztük el a szükséges helyreállítási munkálatokkal együtt. 1979. évre áthúzódik a munkálatok után szükséges festőmunkák elvégzé-