József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

Engedjék meg, hogy saját tapasztalataimból meritsek egykét példát, amelynek tanulságait.természetesen korántsem lehet általánosítani, mégis a hallgatók bizonyos körére nézve jellemzőnek lehet Ítélni. Nemrégen egy hallgatókkal folytatott diákparlamenti hangulatú beszélgetésben a tanrendkészités bonyodalmairól is szó esvén - egy hallgató felvetette /helyes gondolat/, hogy a tanrendkészitést' • az egyetemi számitógépre kellene bizni, és utána szenvedélyesen hozzátette: legalább használnák valamire a számitógépet, legalább csinálnának valamit az egyetem kibernetikai laboratóriumában. A megbeszélésen éppen jelen volt egy számítástechnikai szakember, aki felháborodott a hallgató e kijelentésén, és megkérdezte tőle: milyen konkrét ismeretei vannak egyetemünk kiberoatikai laboratóriumának tevékenységéről. Persze a hallgatónak sejtelme sem volt egyetemünk kiváló tudományos és gyakorlati munkát végző intézményének tevökenys^jégéről. Azt mondhatnák, jelentéktelen dolog,a hallgatót elragadta a kritikai hév, az ifjúság jellemzője: a túlzásra való hajlam. Én nem mondanán ezt jelentéktelen dolognak, mert tetten lehet érni benne azt a felületes, fázispuffogtatásokra, hamis általánosításokra hajlamos értelmi magatartást, amelyben nem alakult ki az állítások, a kijelentések tényekkel való alátámasztásának igénye, szokása, nem alakult ki a kijelentések, állítások pontosságáért érzett erkölcsi felelősség.

Még egy tapasztalatomat szeretném megemlíteni: a neveléselméleti vizsgán van egy tétel, amely igy hangzik: a nevelési

fő feladatok rendszere. A tétel címében magában benne van, hogy ,y rendszert kell bemutatni, egy rendszert kell alkotni, Eme

logikai gondolkodási képességeket, kialakitjuk-e azt az értelmi

magatartást, amelyet a tények tiszteletével jellemezhetünk - a

kérdésre nem adhatunk megnyugtatóan kedvező választ.