József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

Az elvont költségvetési keretet a nagymüszereket használd tanszékek között a tudományos rektorhelyettes osztja fel a dékánok javaslata alapján, az alábbi pontarányok figyelembe­vételével:- az optimális kapacitás 10 %-al való meg­haladása esetén 1 pont- optimális kapacitás 20 #-al való meg­haladása esetén 2 pont- optimális kapacitás 30 %-al való meg­haladása esetén 4 pont- az optimális kapacitás 40 %-al való meg­haladása esetén 6 pont a 200 %-os, vagy annál jobb kihasználása esetén a Tanszék 10 pont arányában részesül az elvont keretből. Az Így kapott jutta­tást a tanszék elsősorban a nagymüszer működtetési kiadásainak fedezésére köteles fordítani. A tanszéktől elvont költségve­tési keretet más célra felhasználni nem lehet, ezt csak a nagymüszereket üzemeltető tanszékek között lehet felosztani még akkor is,ha az optimális kapacitási százalékot egyetlen tanszék sem haladja meg lényegesen. Az előzőekben közölt szankciókon túl azok a tanszékek, melyek kezelésében olyan nagymüszer van, amelynek kihasználási foka az optimumot nem érte el,további nagymüszerigénye teljesitősé­nek indokoltságát a Müszerbizottság a Tudományos Tanács állás­­foglalása alapján egyedileg fontolja meg.fi Tudományos Tanács javaslatára a tudományos rektorhelyettes a szankcionálás alól felmentést adhat.\ Azon szervezeti egységek műszerigényeit, amelyek az előirt optimumnál nagyobb kihasználást érnek el, a Müszerbizottság előnyös elbírálásban részesíti. Az üzemeltető egységes feleslegessé vált műszereiket a Kar Dékáni Hivatalának jelentik be, hogy ezeket más egységek rendelkezésére bocsáthassák, amennyiben erre igény merül fel. Jelen Szabályát 1.számú melléklete - 1979. január 1. állapot-

Next

/
Thumbnails
Contents