József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1977-1978, Szeged

if az állami fegyelmet minden területen. A feladatok végrehajtása érdekében az 1977. évi előirányzatok fel­osztásánál külön figyelmet fordítottunk:- az ellátási színvonalban még meglévő indokolatlan különbségek mérséklésére,- törekedtünk a különböző feladatok rangsorolásával, a korábbinál differenciáltabb fejlesztésre,- megerősítettük az ésszerű takarékosság szemléletét,- szervezeti és szervezési intézkedésekkel a feltárható tartalékok hasznosítására törekedtünk. 1. Költségvetési gazdálkodásunk általános értékelése A megelőző évekhez hasonlóan a tárgyében is biztosítottuk a karok, költséghelyek önállóságát. 1977-ben is céljellegtlen határoztuk meg a kari, illetve költséghelyi szinten a kiküldetési valamint egyéb személyi tételek kiadásait. 1977. évben előirányzott 14o.591.2/m?t-tal szemben kiadásunk 14o.242,2/mFt; költségvetésünk teljesítése tehát 99,8 ‘,S. A marad­vány többsége olyan célmaradvány, amely a feladat egyik évről a másik évre való áthúzódása miatt keletkezett. Maradványaink közül a legnagyobb részt a TKFA teszi ki. A fenti kiadási összegből béralap-előirányzatunk 54.895.2/mPt, tényleges kiadásunk 54.76l,l/mPt volt. Bérelőirányzatunk teljesí­tése 99,8 %>. A maradvány tehát mindkét kiadási összegnél rendkí­vül kevés: o2, 14o millió forintos költségvetés mellett ennél kisebb maradvánnyal nem lehet zárni az évet annak kockázata nél­kül, hogy előirányzatunkat ne lépjük túl. Ezt a szoros teljesí­tést úgy tudtuk megvalósítani, hogy javixo-jtuk belső információs rendszerünket, időben mozgósítani tudtuk a rendelkezésre álló

Next

/
Thumbnails
Contents