József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged

8 latos kérdésekben, akár az állami vezetés felkérésé­re, akár a saját vagy a tagság kezdeményezésére bár­mely kérdésben véleményt nyilváníthat, észrevételt, javaslatot tehet. A Szakszervezeti Bizottság javaslataira, véleményére az egyetem Rektora, Gazdasági Főigazgatója, Karok dé­kánjai, Gyakorló iskolák igazgatói, Könyvtár igazga­tója, az önálló gazdasági egységek vezetői kötelesek álláspontjukat és annak indokait közölni. Az egyetem költségvetésén belül elsősorban szociális­­egészségügyi és kulturális költségek tekintetében. 3./ önálló döntési jog: a/ A Szakszervezeti Bizottság dönt - az egyetem Rektora véleményének meghallgatásával - a munkáltatói segély, és fizetéselőleg alapszervezetek közötti megosztásá­ban. b/ A Szakszervezeti Bizottság részére átutalt szociális- és kulturális célokra fordítandó összeg felhasználása tekintetében a Rektor véleményének előzetes kikérése után. c/ Az egyetem Szakszervezeti Bizottsága dönt az általa - az egyetem üdülőjében - szervezett önköltséges üdül tetés téritési dijáról, a SZOT és csereüdültetésben való részvétel feltételeiről, valamint az alapszerve­zetek között a beutalójegyek felosztásáról. d/ Az újitási eljárás során az újitó által benyújtott panasz esetében. e/ Az egyetem munkavédelmi felügyelőjének intézkedése elleni panasz elbirálása tekintetében. f/ Az üzemi baleseteknél a baleset üzemi eredete, oka vagy a szükséges intézkedések tekintetében az egyetem a sérült és a Szakszervezeti Bizottság munkavédelmi felelőse közötti vita eldöntésében, ha súlyosabb sérü lés nem történt.

Next

/
Thumbnails
Contents