József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged
-mv előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz /lásd 3.sz. melléklet/ szóbeli kiegészítését tegye meg. Balog István: Tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot, hogy a korábbi ügyviteli intézkedés 1968-ban készült. Az időközben megjelent uj jogszabályok szükségessé tették átdolgozását. Ezért kerül most ez az anyag az Egyetemi Tanács elé, melyet előzetesen megtárgyalt és elfogadott a Szakszervezeti Tanács. Dr.Tandori Károly: Megállapítja, hogy az anyag 9. oldalán az étkezési hozzájárulásnál 3.50 Et szerepel, holott tudomása szerint az étkezési jegyeken 2.50 van feltüntetve. Kérdezi, nincs-e itt tévedés? Balog István: Válaszában elmondja, hogy ennek bevezetésére vagyis a felemelt ö»zeg alkalmazására az ügyviteli intézkedés elfogadása után fog sor kerülni. Dr.Kovács István: Véleménye szerint a 4. oldal 9/d/ pontjában a kötetlen munkaidő engedélyezésénél nem szükséges minden esetben az SzB képviselőjének meghallgatása, mert ezzel csak az ügyintézést lassítanánk. Ez azonban nem zárja ki, hogy néhány egyedi esetben valóban történne konzultáció az engedély kiadása előtt a szakszervezeti bizottsággal. Ugyanakkor azt javasolja, hogy ne csak az "engedélyezéskor fennálló körülmények megváltoztatása esetén" hanem bármely indokolt esetben visszavonható legyen a határozatlan munkaidőre vonatkozó engedély. Dr.Csukás István: A 33/c/ ponttal kapcsolatban kérdezi, hogy olyan jók az egyetemi üdülési lehetőségek, hogy oda még vendégeket is lehet vinni? Balog István: Ez úgy értendő, hogy a szobák befogadó képessége nagyobb - általában 4 fő - és igy egy házaspár például még egy-egy vendéget is elvihet magával. A Szakszervezeti Bizottság annakidején engedélyhez kötötte, mert a közös használatú helyiségeknél - étkező, társalgó stb. - ez esetlegesen zavarod okozhat. Dr.Csukás István: kéri, hogy az ügyviteli intézkedéshez mellékletként csatolt 8. sz. melléklet, amely a gyászünnepségek rendezésére vonatkozik, végleges formájában kapjon komolyabb fogalmazást.