József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged

A munkaprogram fejezetei 1/ A .jelenlegi formai keretek; szervezet, hatáskör, szabályzatok Egyetemünk szervezeti rendje alapjában véve megfelelő alapot ad az oktató, kutatómunka színvonalas végzéséhez. Az uj szabályza­tok érvényesítik azokat a főbb célokat, amelyek érdekében lét­rehozásukat elhatározták. Ezért tehát sem a szervezeten,sem a szabályzatokon nagy, a lényeget érintő változtatás az ötödik ötéves terv időszakában nem szükséges, de felülvizsgálatuk, esetleg módosításuk időszerű. A tanszéket, mint alapegységet továbbra is elsődlegesnek kell tartani, a tanszéki munkát kell elsősorban erősíteni, a hallga­tói tevékenység bekapcsolásával teljessé tenni. A fejlődés igénye az állami és párthatározatoknak, valamint a nemzetközi tenden­ciáknak megfelelően az, hogy a tapasztalatok számbavétele, a feltételek biztosítása, az optimális nagyságrend meghatározása alapján a tanszéki szervezet az integrálódás irányában fejlőd­jön. Az egyetemünkön jelenleg működő szakcsoport rendszer ez irányban hat, sőt a Természettudományi Karon már működik egy szorosabb együttműködést biztositó egység, a Bolyai Intézet. A kari szakcsoportoknak a továbbiakban a hatáskörét kivánjuk növelni a jelenlegi formák megtartása mellett. Ezzel kivánják az egyetemi tevékenység /oktatás, nevelés, tudományos munka s az ezeket elősegítő gazdasági tevékenység/ ésszerű, koordi­­náltabb rendjét megvalósítani. A közeljövő konkrét továbblé­pésének lehetőségét ezen formák feladatainak, hatáskörének növelésében látjuk, mivel a nagyobb integrált oktatási szer­vezetek létrehozásának általában nincsenek még meg egyetemün­kön az objektiv feltételei. Ezeket a feltételeket az V.ötéves tervidőszakban kell megteremteni. a/ Uj szervezeti egységek /tanszéki csoport, kutatócsoport/ létrehozására vannak elképzelések egyetemünkön, ezek léte-

Next

/
Thumbnails
Contents