József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1975-1976, Szeged
bevezetésre. Az elmúlt időszak tapasztalatai egyértelműen bizonyították a nevelési program bevezetésének szükségességét. Az időközben összegyűjtött tapasztalatokat is figyelembevéve dolgozta ki a másik két kar is, a most az Egyetemi Tanács elé terjesztett nevelési programját. A tárgyalás megkezdése előtt a Tanács figyelmébe ajánlja, hogy más, a tanárképző és a nem tanárképző kar nevelési tevékenysége, amely természetesen tükröződik a nevelési programban is. Egyébként mind a két kar nevelési programját elfogadásra javasolja az Egyetemi Tanácsnak. Dr.Karácsonyi Béla: Két rövid megjegyzést kiván fűzni a jogi kar nevelési programjához. Az egyik az, hogy véleménye szerint teljesen indokolt -már a benne levőtartalom miatt is - hogy komplex nevelési program legyen az elnevezése. A másik megjegyzése formai, javasolja, hogy az Állam és Jogtudományi Kar programját a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar formájára gépeljék át. Dr.Kovács István: Tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot, hogy a nevelési program összeállitására külön nevelési bizottságot hoznak létre. A nevelési Bizottság az egész kar véleményét figyelembevéve dolgozta ki a nevelési programot, amelyben alapvetőnek az első évi nevelési tevékenységet tekintették, hiszen ezekre az alapokra épülnek a további évek is. Ezért van bizonyos aránytalanság az első év, illetve a felsőbb évek között, de mint az előbbiekben mondotta, ez szándékos volt. Dr.Tandori Károly: Elmondja, hogy a Természettudományi Kar nevelési programja csak atanárszakokra vonatkozik és a Kari Tanács határozata alapján a nem tanárszakok nevelési programjának kidolgozása a következő tanév feladata lesz. Az anyag összeállitásánál figyelembe vették a Bölcsészettudományi Kar nevelési programét és az ott lefektetett alapelveket alkalmazták a Természettudományi ka** sajátosságaihoz. Az elnevezéssel kapcsolatban annyit szeretne megjegyezni, hogy a Kari Tanács avita során döntött úgy,hogy töröljék az elnevezésből a "komplex" szót.