József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged
- -meg, az illetékes tanszékvezető és dékán véleményének meghallgatása után. Ezért a szabályzat I. sz .me llékletét képező előterjesztésében a tanszékvezető a j vőben nyilatkozzék arra nézve is, hogy a vállalni szándékolt munka melyik, az a/, b/, vagy c/ kategóriába tartozik-e s ezirányu nyilatkozatát indokolja meg. A Kar dékánja a szerződéstervezetnek és mellékleteinek beterjesztése alkalmával véleményt nyilvánít arra nézve is, hogy a tanszékvezetőnek a megbízás minősítésére vonatkozó nyilatkozatát magáévá teszi-e, s amennyiben nem, úgy nyilatkozik arra nézve, hogy véleménye szerint a megbifcás melyik kategóriába tartozik. Az egyes alapok mértékének esetenként való megállapítására vonatkozó, az előző bekezdésekben foglalt rendelkezések azon megbízási munkákra, hol a jutalmazási alap külön általános rendelkezéssel 50 %-nál kisebb %-ban nyert mez-állapit ást, nem vonatkoznak. Abban az esetben, ha a szerződéses munkával kapcsolatban kártérítési kötelezettség merülne fel, a jutalmazási alap mértékét megfelelően csökkenteni kell és ezzel az összeggel a fejlesztési alapot kell növelni. 12.§. /I/ A jutalmazási alap a szerződéses munka teljesítésében részt vett dolgozók munkaköri kötelezettségeit meghaladó tevékenységének jutalmazására szolgál. /2^ A jutalmazási alap legalább 90 %-át azon dolgozók jutalmazására kell fordítani, akik a szerződéses munka teljesítésében közvetlenül résztvettek. /3/ A jutalmazási alapnak a /2/ bekezdés szerinti hányada után fennmaradó összegből azon dolgozókat lehet jutalmazni, akik a szerződéses munkák teljesítését közvetve segitik /a szerződéses munkában közvetlenül részt nem vevő tanszéki dolgozók, az adminisztratív lebonyolítást végző dolgozók/. ^ /4/ A jutalmazási alapból folyásit andó jutalmak személyenkénti megoszlását az elvégzett munka minőségének és mennyiségének alapján -^az érdekelt szervezeti egység vezetőjének javaslatára - a szakszervezettel egyetértésben kialakított elvek alapján - a felsőoktatási intézmény vezetője állapítja mepr. /5/ Az intézmény vezetője, valamint a karok vezetői a szerződéses munka teljesítésében való közvetlen részvétel esetén az /!/ és /2/ bekezdésben foglaltak alapján részesülnek jutalomban. /6/ A /3/ bekezdésben foglaltak alapján az intézmény vezetőjét csak a miniszter részesítheti jutalomban, a karok vezetőinek, valamint az intézmény