József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged

-% -ad 3./ napirendi pont Rektor: Felkéri dr.Hevési János rektorhelyettest, hogy az előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz /lásd II.sz. mellék­let/ esetleges szóbeli kiegészítését tegye meg. Dr.Hevesi János:Kéri az Egyetemi Tanácsot, hogy ebben az esetben valóban csak a napirend előadójának és ne készí­tőjének tekintsék, az anyagot ugyanis Kocsondi András készí­tette. Ez az anyag a javaslatok c. rész kivételével már az Egyetemi Párt VB. ülésen is szrepelt. Az anyag napirendre tűzését az indokolja, hogy 1974. júliusában az MSZMP KB. Ágit. és Prop. Bizottsága foglalkozott a Művelődésügyi Mi­nisztérium ilyen tárgyú előterjesztésével és az ott hozott határozat alapján kell az egyetemeknek a marxizmus oktatás helyzetével foglalkozni. Az anyaggal kapcsolatban Kovács István, Leindler László és Réti László tettek fel kérdéseket. Kocsondi András: Elmondja, hogy a párt VB. PB-n kívül az anyagot megtárgyalta a marxizmus tanszékek szakcsoportja is, figyelembevéve az MSZMP KB. Ágit. Prop. Bizottságának határozatát és e vita kapcsán értékelték a tanszékek káder­fejlesztési terveik teljesítését és meghatározták e téren a további feladatokat. Ugyancsak meghatározták az előrelépés­hez szükséges tennivalókat, a szaktárgyakon belüli világné­zeti nevelés hatékonyságának fokozása érdekében. A tudományos kutatómunkával kapcsolatban e tanszékeken az elmúlt időszakban elsősorban az volt a jellző, hogy a tudományos kutatási témák azegyes oktatók egyéni érdeklődési körének megfelelően alakultak, amiből következett, hogy közös kutatási téma még tanszéken belül sem alakult ki. Jelenleg van abban a helyzetben a három marxizmustanszók, hogy lehet­séges a közös kutatási tevékenységről beszélni, mert sor került az elaprózott kutatási témák felszámolására. Dr.Kra.ikó András: Megjegyzi, hogy a jelentés megfelelően jellemzi a marxizmus oktatás helyzetét, helyesen tárja fel a

Next

/
Thumbnails
Contents