József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged
-24 í -tudományi Kar Uj- és ^egujabbkori Egyetemes Történeti Tanszékére. Az álláshelyre Dr.Caatári Dániel nyújtott be pályázatot. Nevezett pályázati anyagát Dr.Szántó Imre egyetemi tanár elnökletével az előkészítő bizottság megvitatta; jelentésük alapján a Kar Tanácsa 1974.június 10_én megtartott V.rendes ülésén 21 igen 2 nem szavazattal javasolta a pályázat elfogadását. á Kar Tanácsának állásfoglalása alapján kéri az Egyetemi Tanácsot a javaslat elfogadására. Veczkó József: E Tanácsülésen már szóbakerült, hogy a Kart az utóbbi időben milyen szellemi veszteségek érték; Dr. Csat ári Dániel személye, politikai pályafutása, szakmai felkészültsége biztosíték, hogy vele olyan szakembert nyer a Kar, aki várhatóan egy középkelet-európai kutató központ kialakítását segítheti elő Egyetemünkön. Elnök felkérésére a Tanács titkos szavazással, 20 igen szavazattal javasolja Dr,Csatári Dániel egyetemi tanári pályázatának elf cg adását. /36. sz.hat ár ozat/. ad 6/ napirendi pont Hajdú P^ter; Horváth Károly az I.sz.Irodalomtörténeti Tanszék vezetője a közeljövőben egészségi okok miatt megszünteti szegedi tevékenységét. 10 éve dolgozik a Karon, sok problémát kellett megoldania, mig kiépítette a Tanszéket. Az idén 65.életévét betöltötte, 40 éves pedagógus pályafutását is ünnepli. Ezekre tekintettel a Kar nevezettnek a József Attila Emlékplakettel1 való adományozására tesz javaslatot. Leindler elvtárs kérésére ismerteti az adományozásra vonatkozó szabályzat pont j ait. Karácsonyi Béla: Régen ismeri Horváth Károlyt, csendes, komoly szakember, ki lelkes úttörője a felsőoktatásnak. Együtt tanítottak a Ped.Főiskolán; egészségi állapotát tekintve hősies munka volt, amit mint leutazó oktató végzett. Elnök felkérésére a Tanács egyhangúlag nyilt szavazással egyetért H0rváth Károly részére a József Attila Emlékplakett adományozásával. /37* sz.hat./.