József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1972-1973, Szeged
tésüket. ás Egyetmmi Tanács fenti személyek Felsőoktatási Tanulmányi Érdümoremmol való kitüntetését egyhangúlag javasolja /14,sa. határozat/, ^ J/„ jm&vm&k.p.sa.fc8 Elnök» Ismeretes» hogy a Szervezeti Szabályzat alaprendelkezése lehetőséget biztosit főtitkári állás létesítésére, A Szabályzat kidolgozásakor az igen széles körben előkészítő bizottság» de egy későbbi időpontban a T náos sem tartotta időszerűnek ilyen feladatkör létesítését. Tekintve» hogy az Egyetem feladatai a követelmények emelkedésével bővültek» melyek bizonyos módosítást tennének szükségessé igazgatási vonalon» s több egyetemen ennek a atátuöquk létesítésére sor került» ismét felvetődött egyetemünkön íőtitkári állás megszervezése. Az előre megküldött tervezet szándékosan csak nagyvonalakban» vita anyagként ad tájékoztatást a főtitkár leglényegesebb teendőiről. Véleménye szerint egy jól kialakított vezetői hálózatban nagyon hasznos lehet egy adminishtrativ vezető kooperáló szerepköre ki az elvi vezetés mellett a végrehajtással kapcsolatos gondokat átvállalná. Vannak mellette és ellene szóló vélemények a vitát befolyásolni nem kívánván» kéri a Tanács szives véleményét az állás létesítésével kapcsolatban. A* elő» megküldött anyag alapján még sok a nyitott kérdési a korábbi határozat óta melyek azok a döntő tényezők» melyek szükségessé teszik Ilyen állás létesítését| kérdés» hogy az oktatás tartalmi korszerűsítése kapcsán ez e a legégetőbb megoldásra váró kérdés» a vezetése alatt álló Koron ugyanis az erre a célra fordítandó keret sok problémát megoldana /uj állás» segéderő» fizetésemelés stb./j az egyetem keretéből történik-e az állás létesítéséhez szükséges keret biztosítása; a befektetéssel arányban lesznek-e az előnyök; a szervezeti változtatásra vonatkozó döntést feltétlenül szükséges-e a