József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1972-1973, Szeged
1973. évi gazdálkodási elvek Az 1970. év óta kialakított gazdálkodási elvek változatlanul érvényben maradnak, mert azok jól szolgálják a racionális gaz dálkodási igényeket. BÉRGAZDÁLKODÁS 1973. évben is decentralizált bérgazdálkodást folytatunk. A gazdálkodó egységek tehát önállóan gazdálkodnak a rendelkezésükre bocsátott bérkerettel a következőkben ismertetett megkötések mellett. Központi kezelésű bértartalékot ez évben sem képezünk, ezért a gazdálkodó egységeknek feladataikat az Egyetemi Tanács által biztosított bérkeretből és az automatikus előléptetések levonása után fennmaradó bérfejlesztési keretből kell megoldaniok. A bérkeretet a 01. rovat, tétel bontásainak megfelelően bocsátjuk a gazdálkodó egységek rendelkezésére, biztosítva részükre a jogot a rovaton belüli keret átcsoportosításra. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján külön felhívjuk a figyelmet az óradij-keretek betartására, mert a keretek túllépését a gazdálkodó egységeknek a rendelkezésükre álló tartós bérmegtakarításból kell fedezniük. A bérfejlesztési keret előléptetésekre, uj állások szervezésére, vezetői és egyéb pótlékok növelésére és szükség esetén óradijak folyósítására használható fel - a gazdálkodó egység vezetőjének döntése alapján, - bármely állománycsoportba tartozó dolgozó részére. Az egység vezetője javaslatot tehet azon dolgozók béremelésére is, akik nem kinevezési hatáskörébe tartoznak, de ez esetben a béremelés az illetékes vezető jóváhagyása után válik hatályossá. A bérkeret felhasználásánál a 201/1970. /MK. 5./ MM-MüM. sz. utasítás előírásai sze rint kell eljárni. Előléptetés esetén figyelembe kell venni