József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged

Szakbizottságok elnökeit meghívta a diákotthonba azzal a céllal, hogy támogatást kérjen a nevelési feladatok ellátásához» Ezen a megbeszélésen kialakult elgondolásoknak megfelelően a könyvtár könyvállományának gyarapítására nagy számú olyan könyvet kapott a diákotthon a tanszékektől, amely a hallgatók tanulmányi imnkájához nélkülözhetetlen. A biológus tanszékek két mikroszkópot, metszeteket, növénygyűjteményt, a földrajzi tanszékek atlaszokat térképeket kölcsönöztek a diákotthonnak. Ezeket egy külön helyiségben helyezzük el, igy a hallgatók tanulmányi munkájának feltételei jelentősen megjavulnak. A Kari KISZ Bizottság a KISZ munka bázisának a kollégiumokat tekinti. Úgy látjuk, hogy a diákotthon adta lehetőségek /egyes KISZ alapszervezetek 70-80 iá-a a diákotthonban lakik/ jól felhasz­nálhatók a KISZ munka fellendítésére anélkül, hogy felvetődne a KISZ-nek a kollégium által való r,kisajátitása5t. Jelenetős szerepet tölt be a diákotthon a KISZ képviselet /tanszéki, szakbizottsági, kari/ és a hallgatóság állandó kapcsolatának megteremtésében, továbbá rendezvények shorvezésében/finn testvérváros küldötteivel valő találkozó/. Eddigi munkánkhoz segítséget nyújtott a Móra Kollégium, a November 7. Művelődési Otthon rendezvényei, a SZEOL és a Testnevelési Tanszék a teniszpálya és sporteszközök átadásával, 5. A hallgatókról szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy döntő többségük igen komolyan veszi tanulmányi kötelezettségeit, és ezek teljesítését, lelkiismeretesen dolgozik. - Világnézetük, politikai állásfoglalásuk alapjáéban helyes. Az aktivitás, a nyílt állásfoglalás, a közösség érdekeiért való kiállás viszont jóval ki­sebb részét jellemzi a hallgatóságnak, £./ A diákotthon- nevelő munkájának anyagi feltételeit a Gazdasági Hivatal a beindulás nehéz időszakában is messzemenően igyekezett biztosítani. Ennek ellenére a nevelés feltételeivel gazdasági vonatkozású problémák mutatkoznak. Első helyen az épület tervezéséből származó közös helyiségek hiányát kell kiemelni. Prob­lémát jelentett a berendezési tárgyak késedelmes szállítása /pl, asztali lámpák még most is hiányoznak/. A hallgatókat zavarja a tanulmányi időszakban idegen csoportok diákotthonban történő elszállásolása.

Next

/
Thumbnails
Contents