József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged
azonban véghezvihetők* Székét illetően a szüksége lépések megtehetők* Dr.Jgalay Lászlót előléptetéo éknél, jutalmazásoknál, kedvezmények juttatásánál nem minden tanszékről érkeznek meggondolatlan javaslatok. Véleménye szerint nem szükséges tudni, hogy mennyi a jutalomkeret és mennyi a külföldi kiküldet é re szánt összeg ahhoz, hogy megfontolt javaslatok szülessenek. Pl. a nem oktató tanszéki dolgozók rfndegyikére a tanszékvezető 12 nap jutalomsaabadságot javasolt. /12 fő/, vagy minden oktatóra maximális jutalmat. Ezek nem kellően megfontolt javaslatok. ir.E-irtt. Pure no kérése a karok vezetőihez, hogy a beszámolókban felvetett problémákat továbbra is ki érjék figyelemmel. A határidőket illetően igen uokbzor nehéz helyzetben van a Rektori Hivatal is, és ha máakónt nem megy, határidő módosítást kérnek a Minisztériumtól. A másik amiről szólni kell az, hogy a vezetés demokratiamusának szélesítése szükségessé teszi uj munkastílus kialakítását, a különböző szintű állami vezetés és a társadalmi szervek kapcsolatában egyértelműbben kell kijelölni a következőket í melyek azok a kérdések, amelyek feltétlenül megkívánják a közös eozmeeoerét és állásfoglalást, kinek mi a feladata, hatásköre, hol kívántatik az egyszemélyi döntés, milyen előkészítéssel. a vezetés demokratizmusa ia érvényesüljön és a feladatok is jól és időben elvégezhetők legyenek, i^yetért azzal, hogy a tanszékek életét, munkáját a Kar állami vezetése fokozottabban kisérje figyelenziel, ellenőrizze, ez inkább feladata, mint a társadalmi szervezetnek. Az egyetemi és kari állami vezetés kapcsolata a szükséglet szerinti utat követte. az információ# a tájékoztatás tvábbitáoa tekintetében ezen még feltétlenül javítani kell. Ezúton is köszönetét mond a két kar állami vezütőjénfek három éves tevékenyeégükért, melyet feltétlenül pozitívan értékel.