József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged

- 14 -4./ Marxizmus-leninizmus tanszékek Oktatási feladataik az elkövetkezendő időkben jelentő­sen növekednek. A marxizmus-leninizmus három alkotó részé­nek /filozófia, politikai gazdaságtan, tudományos szocia­lizmus/ oktatása mellett a tanszékek több spéciál-kollégium meghirdetésével járulnak hozzá az ideológiai-világnézeti nevelés színvonalának emeléséhez. Az oktatás korszerüsitése, a kiscsoportos oktatási forma bevezetése a tervidőszakban tanszékenként fokozatosan két-két uj ember alkalmazását, tehát összesen hat uj oktató alkalmazását teszi szükségessé. A marxizmus-leninizmus tanszékeken folyó, már eddig is eredményes tudományos kutató miinka továbbfejlesztése ér­dekében szükséges tanszékenként egy-két kutató alkalmazása is. /Összesen 4-6 fő/. AzMSZMP Központi Bizottsága határozatot hozott a szociológia oktatásának bevezetésére. E határozatnak megfelelően a szo­ciológia oktatását és művelését a marxizmus-leninizmus tan­székek keretében kell megvalósítani. A tervidőszakban ha lét rejönnek a szociológia tanszék felállításának a lehetőségei is, kívánatos hogy egyetemünk az ehhez szükséges lépéseket megtegye. 5. / Testnevelési Tanszéki Csoportnál várható 1 fő nyug dijazása és a tanszék csoportvezetésének megoldása helyi vagy kü}.ső szakemberrel. 6. / Lektorátus Az eddigi tapasztalatok alapján indokoltnak látszik a lek­torátus központi intézménnyé való szervezése és a feladat­körének olyan jellegű bővítése, hogy a hallgatók oktatásán kivül ellássa azoktatók intenziv nyelvi képzését is. A jelen légi létszámmal a fentebb jelzett feladatok megoldhatók, tehát uj oktatók munkába állítása nem indokolt.

Next

/
Thumbnails
Contents