József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged

rq A Középkori Magyar Történeti Tanszéken egy kutatói állás létesítése a Csongrád megyei helytörténeti kutatások meggyorsít ására. A Klasszika-Filológiai Tanszéken egy tudományos munka­társ a bizantológia problémáinak kutatására. 3./ Természettudományi Kar Oktató, nevelő és tudományos munka a/ A hallgatói létszám alakulásánál a jelenlegi lét­számokat vettük alapul, nevezetesen az I.évfolyamon 255 hallgatót, ezek ötéves felfutásával számoltunk. Ez az adat fejlesztést csak a számítástechnikai program végrehajtása tekintetében tartalmaz, itt 20-ról 50-re való létszámemel­kedést terveztünk, összhangban az ezévi fejlesztéssel. b/ A meglevő szakok, egyes tantárgyak, valamint uj szakok és tantárgyak fejlődésének iránya az oktatás struk­túrájában elfoglalt, vagy várható helye: a jelenleg érvényben levő tantervek felfutásával számoltunk és csak a meglevő szakokat vettük figyelembe, Figyelembe vettük továbbá a kiscsoportos képzés beve­zetését olyan szakokon, ahol az ilyen képzés bevezetése feltétlenül indokolt. A program megvalósításához tan­termi, illetve szemináriumi helyiségekre is szükség lesz. c/ Főbb nevelési célkitűzések: Az ifjúságpolitikai határozat szellemében erősíteni kívánjuk az egyéni oktató-nevelő munkát, az évfolyampatro­­nálást és a kollégiumi nevelést. d/ A Karra háruló jelentősebb kutatási feladatok: Különösen a következő területeken tervezzük a tudomá­nyos munka kiszélesitését: számítástechnika, szénhid­­rogénkutatások, regionális /földrajzi, földtani, éghajlattani stb./ kutatások, továbbá a biológiai kutatások.- 10 -

Next

/
Thumbnails
Contents