József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged
%\Q iu Javc.sic,toli a II.- pajttgl ka&ch&latban. A Kar az ércroni szerkesztésnél javasolja figyuieiabo vonni a Klasszika- Eilolégiai Tanszéknek azt a kérését, ha27 a latin szakos hallgatók napi órái - különösön I-II. évfolyamon - arányosabb elosztást kapjanak. A Pszichológiai Tanszék podig olyan órarend kialakítását kéri, hogy lehetővé váljék minden pszichológiai.órának p. laboratóriumban való nogtartása. Kívánatosnak tartja a. ÍI. évesek fojlődéslélektoni óráinak dálűlőttro való koncentrálását, hogy az iskolai gyakorlatokat ennek korétóben meg lőhessen oldani. Vonatkozik ez a pedagógiai szakra is, bár. ott uinden évben csak egy tanulósoportot érint a II. ós III, óvfolyanon, III. Jelentésünk első pontja utal a szakcsoportok, illetve a tanszékek korszerűnek vélt oktatási módszereire is. A korszerű oktatási formák kidolgozása és alkalmazása ugyanis a tantervek tartalmi célkitűzéseinek órvónyesitésében igen fontos tényező. E gondolat jegyében 1971. április 29-én a Kar igen eredményes, jól sikerült össZbktatói értekezleton tárgyalta neg a reform célkitűzéseinek leginkább megfelelő, a hallgatók önálló tevékenységét serkentő előadási és szemináriumi módszereket. Ugyanez az értekezlet szűrte le a szakdolgozatok készítősóval kapcsolatos elvi ós módszertani tanulságokat is. Jelentésünk I. pontjában előadottak kiogészítésóként még utalhatunk a pszichológia oktatásának egyedülálló, sajátos módszerein>■. Itt az előadásokon /amely a tárgy experimentális voltából kifolyólag több év óta neü töltenek he domináns azoroget as Oktatásban/ a k&votkeaő »ódszerek alkalmazása történik: a/ mü-snercs demonstrációk, b/ kísérletek bemutatása, c/ oktatÓKUnok, d/ magnetofon felvételek, e/ diapozitív felvételek, 1/ hallgatói referátumok, g/ vizsgálati síi «mély előkel /gyermekekkel/ való foglalkozás, A tanárszakos képzésben mókán szerepel a laboratóriumi gyakorlat is, ahol a hallgatók megszórni norm-Készült: 90 pld-ban.Eng,: Janurik Tatlás kari titkár.