József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged

Ajk ~ 8 -nyelvi 1 elit or alkalma zását, Javasolja az Orosz Nyelvi Tan széli által felvetett, tanév eleji u.n. "intenzív nyelvi kurzus" mogvalósitását is. ölgye törnünk £odagó iái és pszichológiai liópzésénoli technikai féltétől®! nemcsak hasonló fejlettségű országoké hoz, honén a kudapeati és debre­ceni egyetemek hasonló képzésének technikai feltételeihez viszonyítva is elmaradottak. Az ebből ore lő nagy hátrányok kiküszöbölése a két tan­szék tervet dóig tzott ki, amelynek megyei és it ás a a felépítendő uj gya­korló gimnáziumi épülethez kapcsolódik. A pedagógiai és pszichológiai oktatás korezorüaitésének /bele értve lra. csoportos oktatásának megva­lósítását 1°/ elengedhetetlen tényezője lenne ;gy állandó pedagógiai­­pszichológiai előadót^r^n /a hozz., csatlakozó tároló és kiszolgáló helyiséggel/ és laboratórium létesítése, valamint mogfddő technikai személyzet alkalmazása. Az érdekelt tanszékek vezetői vonatkozó rénz­­letos javaslataikat az egyetem illetékes szerveinél már előterjesztet­ték. Problémaként jelentkezik - elsősorban a neont és orosz nyelv terén hogy'az egyetemi nyelvoktatás módszertana nincs kielégítőén megoldva, A módszertani elvek részletes kidolgozása azonban meghaladja a tanszékük erejét; csali országos szinten lehetne megnyugtatóan megoldani. Termé­szetűén a nyelvi tanszékek a maguk erejéből is igyekeznek a nyelvok­tatás színvonalát omolni. A Hómét Nyelvi Tanszék pl. hozzávetőlegesen kidolgozta a nyelvoktatás átfogó tanmenetét, és meghatározta az okta­tásban alkalmazandó segédkönyveket. Az oktatás korsz^rüsitéso a n - Ív■'lit a tusban - vélemény ülik szerint - azt is megköveteli, h*gy a nyelvszakos hall tik alaposan ismerjék as illető nyelvterület történelmét. Jav. coljuk, hogy az érdekelt szaktan­szék valamelyik munkatársa - a ozóvanf rgó nyelven -.legalább két fél­éven keresztül adja elő az illető ország történd.'.ót. A szaktanszékek o tárgynak a tanterv megfelelő helyére.Való beiktatásáról a tanterv végleges kialakításakor gondoskodjanak. A történeti tanszékek munka­társai készségesen felajánlják konzultációs segítségüket az előadóknak Készült: 50 pld-ban. titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents