József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged
Il- 11 -szelektálta* Pél attól, hogy az első ilyen jellegi! kezdeményezés, miszerint a Kar maga kivánja megoldani a kérelmek elbírálását, elutasítás esetén, a jövő en visszahatást eredményez, s azok véleményének ad hitelt, akik azt állították, hogy az összes pályázatot tovább kellett volna terjeszteni - hisz minden hallgató megfelelt a kívánt követelményeknek - s majd az Egyetemi Tanács előttivita mintegy alku tárgyává teszi a továubterjesztendők névsorának ialakitását. Kéri a Tanács tagjait, hogy a rossz visszahatás elkerülése végett, fogadják el a Jori Kar 5 fős javaslatát* Szalay László: Jelen helyzetben nagyon nehéz valakinek az érdekéoen már szót is emelni, hisz egy újabb hallgató figyelembe vétele egy másik kar jelöltjének terhére történne* Nem is azt kéri most, hogy a Kar jelöltjei közül még egyet javasoljanak felterjesztésre, hanem kéri külön kiemelését a felterjesztésoen e helyzet tarthatatlan voltának* Egy-egy fő pótlólagos bevétele azért nem segitene, mert a 8 helyezett, de a 15. is messze egfelel a követelményeknek, kfitünő tanulók, társadalmi nunká an kié elkedően működtek, párttag felvételük folyamat ^an van st • Borzalma érzés visszamenni a karra azzal, hogy ezeknek a lelkes és derék fiataloknak azt kell mondani, hogy iiiestek és náluk még viszonylag jobban is voltak, vagy hogy a keretbe nem fértek be. Sajnos ez a vita itt úgy sem fog eredményt hozni, kéri ismét annak külön kiemelését a felterjesztésben, hogy legaláob a jövőben, a Népköztársasági Ösztöndij, tehát a legkiválóbb hallgatók érdekeltté tételének rendszerét változtassák meg, töröljék el a keret kijelölését. Dr.Krajkó András» Támogatni kivánja a TTKar dékánjának javaslatát, mert a kerethatárok kijelölése sok hallgatót foszt meg a kiemelt juttatás elnyerésétől. Nem is baszélve e keret igen szűk voltáról. Girus Károlyt Véleménye szerint nem érheti vád e téren a Minisztériumot, mert a 16 fős kerei? - a jelenlegi rendelkezések szerint kiszámitott bázisszámot figyelemce véve - az