József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
nagyobb önállóságot biztosit. A felsorolt és egyóbbintózkedések vitathatatlanul alkalmasak a tanulmányi munka szin vonalának emelésére, összhangban állanak a korszerű képzés követelményeivel, egyben fokozott igényeket állitanak a hallgatók mellett az oktatók elé is. Az I969/7O.tanév I.félévi vizsgáival kapcsolatos tapasztalataink kedvezőek voltak. A vizsgaelmaradások, igazolatlan meg nem jelenések száma gyakorlatilag minimumra csökkent, a tanulmányi átlag emelkedett, ami természetesen összefügg az ösztöndijrendelet serkentő hatásával is. A kép realitása érdekében meg kell azonban jegyezni, hogy pusztán az I.félévi vizsgák alapján végleges következtetések levonása nem volna helyes, mert az I.félév végén általában az évfolyamokon, illetőleg szakokon kevesebb számú vizsga van, s a komolyabb megterhelést jelentő szigorlatok, záróvizsgák letételére év végén kerül sor. Ezért alaposabb értékelést adni e szempontból csupán a II.félév vizsgaidőszakának lezárásával lehet. Itt kivánok kitérni egyetemünk tanulmányi rendjét sajnálatos módon hátrányosan befolyásoló eseményre, városunkat és környékét sújtó árvizveszedelemre. Az árvizvédelmi munkában egyetemünk oktatói, dolgozói és hallgatói odaadóan, áldozatos, lelkes munkával vettek részt, mely tevékenységük a megyei és városi szervek részéről elismerésben részesült. Bár munkaerő igénybevételére az utóbbi két hét folyamán már nem került sor, a készültség még tart, mindaddig, mig illetékes szervek ezt általánosan meg nem szüntetik. Az éjjelt és nappalt igénybevevő szolgálat miatt - kizárólag fiú hallgatóink részére - kénytelenek voltunk a rendelkezéstől eltérően, a vizsgaidőszak időtartamát kibőviteni /augusztus 24-szepteraber 15-ig/. Fentiek értelmében a II.félév tanulmányi eredményéről,a helyzetet tükröző- 5 -