József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
- 46 -oktatók is működhetnek, akiknek tevékenységét a rektor, illetőleg . a dékán irányitja. 51.§. /I/ A Szabályzatban az egyetem oktatóinak jogait és kötelességeit annak figyelembevételével kell megállapítani, hogy az oktatok: a/ az oktatási szervezeti egység vezetőjének irányításával ellátják a tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatását a tantervek és a tantárgyi programoknak megfelelően; b/ résztvesznek a hallgatók tanulmányi munkájának számonkéréseben és értékelésében; c/ közreműködnek a tantárgyak programjainak, a tananyag tartalmának és az oktatás módszereinek fejlesztésében; d/ tudományos kutatást folytatnak; e/ szakmailag irányítják és támogatják a tudományos diákkörök /szakkörök/ munkáját; f/ résntvesznek az oktatási szervezeti egység, valamint az egyetem feladatainak teljesítésében. /2/ A gyakorlottabb oktatók az egység vezetőjének megbízása alapján közvetlenül résztvesznek a fiatalabb oktatók tudományos munkájának irányításában. /3/ Valamennyi oktatónak jogában áll tudományos kutatásainak eredményeit - az oktatók munkaértekezletén történt megvitatás utárnoktató-nevelő munkájában felhasználni. /4/ Az oktatók jogosultak az egyetem, illetőleg a kar vezetője /vezetőtestülete/ elé terjeszteni az egyetemi munka színvonalának emelésére és eredményességének fokozására irányuló javaslataikat. VII. Az egyetem hallgatói 52. §. /I/ A hallgató az egyetem kötelékébe felvétel, átlépés, illetőleg a megszakított tanulmányok folytatásának engedélyezése utján, vagy jogszabályokban megállapított egyéb módon kerülhet. /2/ Az egyetem hallgatói nappali, esti ós levelező tagozaton foly tátják tanulmányaikat. Ez utóbbiakról külön jogszabályok rendelkeznek. 53. §. /I/ Az egyetemre olyan jelentkező vehető fel, aki hűséges állampolgára hazánknak és akiről tehetsége, felkészültsége, magatartása és egészségi állapotra alapján feltételezhető, hogy a választott életpályán eredményesen képes majd dolgozni. /2/ a felvétel feltételeiről és a felvételi eljárásról, a külföldi állampolgárok felvételéről,továbbá az átlépésről é& a megszakított