József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
- 43 -b/ a KK munkában való részvétel és másodállás vállalásához a tanszékvezető hozzájárulása szükséges. 86/ A tanszékvezető jogait nem érinti az a körülmény, ha a tanszék nagyobb szervezeti egység részeként /intézet, szakbizottság, szekció síb./ működik. 87/ A tanszék készére biztositott költségvetési juttatást a tanszékvezető hozzájárulása nélkül átcsoportosítani nem lehet, feltéve hogy annak rendeltetésszerű felhasználásáról gondoskodik. 88/ A hallgatók közösségeinek a képviselőit ncg kell hiv i azon tanszéki értekezletekre, amelyeken a hallgatókat közvetlenül érintő kérdéseket tárgyalnak. 47. §. /I/ A 44.§. /!/ bekezdésének b-e/ pontjaiban meghatározott oktatási szervezeti egységek vezetőinek jogkörét az alábbi irányelvek szerint kell kialakítani: a/ a vezetői jogkör terjedelme az oktatási- szervezeti egység rendeltetéséhez igazodik; b/ döntési hatáskör a vezető részére általában igazgatási és gazdálkodási ügyekben biztosítható, e/ oktatási-nevelési 's tudományos ügyekben a vezető jogköre szervező-koordináló jellegű, ilye ügyekben intézkedéseiket a vezető általában a rész-egységek vezetőivel egyetértésbe tehet. /?/ Az /!/ bekezdés hatálya alá tartozó oktatási-szervezeti egység létrehozása aíkalmárul a vezető jogkörét a bari tanács, a kari szervezeten ki*.öl álló oktatási szervezőt! egységnél pedig az egyetemi tanács állapítja meg. Ás oktatói munkáért odúm 1.1 - . 48, §. Az oktatási szervezet.’ egység oktatóinak - ide értve az ott működő címzetes egyetemi tanárokat és ci. au,es egyetemi docenseket is - a tanácskozó szerve az oktatók munka'rtekezlcte. 0 .tatói munkaértekezletet rendszerese , a 8 ubály zit által előirt időközönként kell tartani. \z oktatók mu.'kaértekezlete megvizsgálja a? egységű egészének tevékenységét, az egyes dolgo mé, oktató, rievelőés tudományos munkáját, megvitatja éc re dezerezi a következő időszak legfontosabb feladatait, és egység vezető, c a munkaértekezleten tájékoztatja munkatársait az egyetem és a mar vezetőinek, testületéinek döntéséről és mó ot ad a vélemérmiyilvámításra az egység tevékenységét érintő pedagógiai, ideológiai, tudományos és egyéb jelentős