József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged
A beruházásokat illetően beszámoIhatod arról, hogy a Pitotron építése - ha néni idő eltolódással is - de f.évben befejeződik, a biológiai létesítmények es az uj kollégium felépítésével kapcsolatos előmunkálatok eredményesen haladnak, a jelek szerint komoly remény van belátható időn belül uj gyakorló iskolai épület létesítésére is. Bnlitést kell tennem arról, hogy a tanév során külön figyelmet fordítottunk az egyetemi gyakorlóiskolák munkájára. Mindkét iskolánál részletes vizsgálatot tartott az e célra alakított 2 bizottság s egészében véve - az egyetemi tanács által is jóváhagyott - megállapítások szerint tevékenységük igen pozitívnak mondható.' Az egyetemi könyvtár a szolgáltatási, ill. tájékoztatási tevékenységét - az egyetemi munkatervben foglalt célkitűzéssel összhangban - a jelen tanévben tovább fejlesztette s folytatta a felkészülést a biológiai szakhálózati feladat ellátására, e célból személyi megerősítést is kapott. Ugyanakkor egyetemünk vezetése a megye és város vezetésével közösen tesz lépéseket az uj központi könyvtár-épület létesítése érdekében. A következő tanévre szóló íelvételi munkák zökkenőmentes lebonyolítása érdekében - a vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével - a szer^ vezés megtörtént. Eredményt még hozzávetőlegesen sem tudunk közölni, hisz az írásbeli az elmúlt napokban bonyolódott le; egyet azonban már jelezni kívánunk, a /keretszámhoz viszonyítottan három-,négyszeres/ jelentkezetteknek csupán 27.5 %-a a munkás-paraszt származású. Reméljük, hogy őzen az arányszánon a KISZ által szervezett, középiskolai patronáló munka a jövőben javítani fog. Elismeréssel kell szólni az egyetem, ill. kari apparátusok tevékenységéről, a sokszor megfeszített munkáról, mellyel az igen szűk létszámbeli ellátottság dacára a tanévi megnövekedett feladatokat zökkenőmentesen ellátták. A rektori apparátus külügyi előadó beállitásáral erősödött, ez a nemzetközi kapcsolatok szélesedésével feltétlenül szükségesnek mutatkozott. A következő tanévi feladatok közül jelenleg csak a súlypontiakat kívánom az alábbiakban jelezni, melyek megvalósítása, végrehajtása jövő