József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

bor Feljegyzés a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium dologi helyzetéről. Szertárak, előadók, laboratóriumok, tanári szobák jelenlegi helyzete Általában megállapítható, hogy a szertárak, előadók, laboratóriumok felszereltsége a gyakorló iskola 1958. évi szervezése óta jelentős mértékben fejlődött. A szervezés idején és az első éhekben az iskolát, a szertárakat más intézményektől, intézetektől átvett használt, gyakran már selejtezésre szánt bútorzattal szemléltető eszközökkel, laboratóriumi felszerelésekkel látták el, Egyes szer­tárak - ]1. a fizikai - saját, az iskola leltárába tartohó eszkö­zökkel alig rendelkezett, hanem az egyetemi szakmetodikai labora­tóriumok felszerelése közös használtban volt. Az elmúlt években az iskola számára juttatott osztott hitelkeret révén, az évente kb, 50-70 ezer forintos állóeszközre juttatott keretből valamennyi szertár saját felszerelést kapott, amely ma a legalapvetőbb oktatási feladatok végrehajtását lehetővé teszi; a/ A legtöbb tantervileg kötelező kisérlet egy példányos /előadási/ bemutatását, b/ a legfontosabb tantervi tanulókisérletek kis csoportokban /de nem frontális, hanem forgószinpad^zerü/ elvégzését. Az iskolavezetés az osztotthitelben kapott összegekből; a/ ellátta a szertárakat az uj tanterv szerinti alapvető saját fel­szereléssel, ű/ folyamatosan kicserélte az osztálytermek sok esetben avult, hasz­nálhatatlan állapotban kapott bútorzatát /padok/, c/ részben kicserélte a szertárak, tanári előkészitők használtan kapott bútorzatát /szekrények, asztalok/, d/ biztosította az időközben fontossá vált audió-vizuális oktatás eszközeinek szükséges szintjét /magnetofonok, lemezjátszók, dia­vetítők , hangosfilm-vetitő/, e/ a politechnikai oktatás keretében elkészültek az uj tanterv végrehajtásához szükséges legfontosabb - házilag elkészíthető kémiai, biológiai, fizikai tanulókísérleti eszközök. Mégis az egyetem és az iskolavezetés erőfeszítései ellenére a szer­tárak, előadók, tanári előkészitők, labofatóriumok, tanári szobák felszereltsége ma még elmarad nemcsak a budapesti és debreceni gyakorlóiskolák színvonalától, de a szegedi és vidéki legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents