József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged
ki-ki mennek vásárolni, hanem az, hogy elmennek az üzletekbe is, sőt kiülnek a térre, és az órakezdésre késve érkeznék» Ezt meg kell rendszabályozni, és ennek felszámolására a KISZ szervezetet is igénybe kell venni, A tanárokkal való beszélgetések során meggyőződtek arról, hogy a tanári kar egyetért az uj tanerők kiválasztására bevezetett gyakorlattal, A gyakorlat az - és ez helyes is, - hogy a gyakorló gimnáziumban ne kerüljön be végző tanár, A szükségletek azt igénylik, hogy tapasztalt gyakorlattal rendelkező tanár kerüljön be - éspedig három-négy évi gyakorlattal - a gimnáziumban 0 Dr. Papp Ignác> örömének ad kifejezést, hogy az iskolában a párt és az állami vezetés között a kapcsolat jó. Az esti egyetemmel kapcsolatban voltak olyan jelenségek, hogy a gimnázium területéről nehéz a tanárokat ösztönözni arra, hogy az esti egyetemen, azok megfelelő formáiban résztvegyenek. Erről a helyről is kéri a gimnázium igazgatóit, hogy e téren aktívabb tevékenységet fejtsenek ki. Véleménye szerint egyetemünk két gyakorló iskolájának példát kell mutatnia arra, hogy is kell foglalkozni a munkás szülők gyermekeivel. Az állások betöltésénél folytatott gyakorlatot a maga részéről is helyesnek tartja. Dr, Kernenes Béla: A beveztőben is említette, hogy a gyakorló iskolákról szóló jelentések nagyon jól tükrözik az iskolák munkáját, Tájékoztatásul elmondani kívánja, hogy a szakmódszertanosok helyzetével foglalkozik az egyetem vezetése és készített is olyan javaslatot, mely különböző megoldási módozatokkal tartalmaz, Erről a módozatokról egyetemünk rektorát már tájékoztatták. Véleménye szerint ez a javaslat a későbbiek során az Egyetemi Tanács elé fog kerülni, mert a jövő évtől kezdődően e kérdésben is valami könnyítést kell tenni. Tény, hogy ebben a kérdésben nagy a bizonytalanság. Egyetért az említett nyelvi tagozatok bővítésével, de a tapasztalatok alapján le kell szögezni, hogy erre pillanatnyilag semmiféle gyakorlati lehetőséget nem lát. Ezt az Is bizonyltja, hogy a félosztályos angol tagozatnak a felállítása a gimnáziumban egy évig tartó tárgyalás eredménye volt. Egész magas szintig kell elmenni, hogy ez