József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged
Az ideiglenesen működő aj Egyetemi Tanácsot a Minisztérium december 31-ig hagyja majd jóvá* Utána az Egyetemi Tanács megválasztására demokratikus formák között kerül majd sor. Javasolja» hogy az Egyetemi Tanács ezen átmeneti időre úgy alakuljon» hogy minden kar delegáljon az állam és pártvezetéssel egyetértve egy-egy oktatót, valamint egy-egy hallgatót. A hallgatói jelölések a KISZ szervezet bevonásával történjen. Helyes lenne, ha a kari KISZ szervezet titkárait hoznák javaslatba az ideiglenesen működő Egyetemi Tanácsba. Amennyiben az Egyetemi Tanács ezzel egyetért, kéri a dékánokat és a jelen lévő KISZ Bizottság titkárát, hogy ebben az értelemben javaslataikat sürgősen tegyék meg. Az Egyetemi Tanács az elnöki javaslattal egyetért. Elnökt Hátér a tárgysorozat 2 napirendi pontjának tárgyalására. ad.2. Dr. Kernen es Béla» A mellékletből látható, hogy a jelentést két erre a célra alakított bizottság készítette el. A gyakorló gimnáziumról szóló jelentést Ágoston professzor, az általános iskoláról szóló jelentést pedig Dr* Hevesi János dékánhelyettes vezetésével készítették el, A bizottságok részére szempontokat dolgoztak ki azért, hogy ennek alapján történjen a felmérés. A bizottságok nem törekedtek arra, hogy az iskolai élet összes vonatkozásaival foglalkozzanak. Ez túl terjedelmes lett volna, hanem bizonyos kiemelt szempontok szerint vizsgálták meg a megadott témákat. Elsősorban a demokratizmusnak az érvényesülése, majd személyi, és végezetül a dologi lehetőségek vonatkozásábanvégezték munkájukat. Véleménye szerint jelentésükben a problémákat és lehetőségeket mérlegelve teljes képet adtak iskoláink helyzetéről. Tájékoztatásul elmondja, hogy több helyen történt utalás egy tanárképző bizottság létrehozására. Jelenleg foglalkozik is az egyetem egy kisiótszámú operativ, az oktatási rektorhelyettes mellett tanácskozó bizottság létrehozásával. Ezzel kapcsolatban egy tervezet el is készült.