József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged
irt- 4 -Dr.Kcmcncs Béla; A növelési konferonciával kapcsolatos rész— no 1 tűidére<íéze fctek a szervezési és az anyagi vonatkozású részek. Elgondolás az, hogy a Nevelési Bizottság elnökével ós a kari nevelési bizottságok elnökeivel készítenek egy égyszerü és racionálisabb tervet. Snnek elkészítésénél felkérik a költségkihatásokat is, A költség kihatás! keret központilag lesz biztosítva. A szükséges anyagrész már rendelkezésre áll. A Nevelési 'tanszéken, a másik része pedig beszerzés alatt van. A közeljövőben a Párt VB-vel elkészítik az ütemtervet. A 7, pontnál tett megjegyzéssel egyetért, az valóban nem munkatervi feladat. A honvédelmi ismeretek oktatásával kapcsolatos megjegyzésre válasza az, hogy az idevonatkozó leirat agy keretórás záraot 'llapit meg* Ez a keret karonkint 13, illetve 14 óra. A polgári védelmi oktatás, amely az egésznek az első fázisát, jelenti, a karoknál már loment, ezt heti 1 órában vitték. A második fázis a harcászati ismeretek és a lőismeretek* Ezt ey arában szervezni nem l ehet. Ezt a honvédség sem vállalhatja mint szakelőadó. Ezért született az az elgondolás és ezzel a karok képviselői is egyetéitettok, hogy ezt az oktatást két szombat délelőttre kell tenni. A* egyik szombat délelőtt a harcászati ismeretek végrehajtására, kerül sor, ennek helye az utaszlukt&nya, a másik szembút délelőtt a X «ismeretek oktatása lenne a SzUAC pályán. A probléma tulajdonképpen a szombati nap miatt van, ujái a két kar vonatkozásában nem ütközik nehézségbe, azonban a Toráészettuűományi Karon már igen. Miután c.„.tk két szombati napról van szó, illetve két szombati nap félsz£boditásóról, ezt ésszerű átszervezéssel meg lobet oldani* Elnöki egyetért Grasseily professzor azon javaslatával, miszerint az uj KK utasítás végrehajtásának elkészítése után a karok kapják zt meg vitára. Ugyanez az elgondolása az Petáknál is, itt is a végrehajtási utasítás tervezetét vitára kiadják a karoknak. A c/ pontnál említett határidő meghass zabbitásával egyetért. Természetesen azokat a kérdéseket, melyek nagy volumenben jelentkeznek, határidőre kell elkészíteni, érti alatta pl. uj tanszékek létesítését. A részletes kidolgozás hosszabb időt voss igénybe- szórt ezek határidejét novemberre tűzi ki. Figyelembe kell azonban venni, ho gr a j övő évi költségvetés kimunkálásához erre szükség van. Halász Előd? Kérdés©, hop' a katonai szolgálatuknak eleget tett haligaiókra kötelezőe-e a honvédelmi oktatás* Romanes Bélát Az elméleti oktatás igen, a gyakorlati nem. A női hallgatókra azonban kötelező a honvédelmi oktatás, Dr.Kovács Istvánt Javasolja, hogy a munkaterv 6.oldal 6. pontjánál felelősként a személyzeti csoport vezetőjét is jelöljék meg. A káderfejlesztési terv célkitűzéseinek egyik nyilvántartó szerve. Ugyanazon oldal 11. pontjánál csak a tervszerűségre kellene utalni, őzéit el kellene hagyni a '’szervezetusóéj ós a kutatási tevékenység* szavakat. A y. oldal 1. pontjánál nem szükséges a személyzeti csoport vezetőjét felelősként meg'elölni. E pontnál felelősként elsősorban a dékánt kell meglelni.