József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
kellemetlen lenne, ha már első alkalommal az 5 neve ot£ szerepelne* Annál is inkább kári jelölésétől eltekinteni,mert olyan nagy horderejű tudományos munkát jelenleg nem tud felmutatni, amit a kiadott szabályzat elöir* Megköszöni a bizalmat, és ismételten kéri, hogy személyétől tekintsenek el* Dr,Szabó Zoltán állásfoglalásra kéri fel az Egyetemi Tanácsot, Dr,Szőkefalvi-Nagy Béla dékán az üléstermet elhagyja, gr,Budó i oston egyetért Szőkafalvi-Nagy Béla egyetemi tanár, dékán által elmondottakkal, bár véleménye szerint nem szenvedhet valaki hátrányt, azért, mert egy bizottságban tagként közreműködik, Dr«Márta Ferenc szerint Szőkefalvi-Nagy Béla dékán tudja ra© Ítélni jelen osetben ezt a problémát, Dr,ilerczeg Ferenc javasolja egy sziikebb bizottság kiküldését, Dr,Szabó holtán rektor mindkét- javaslatot döntés végett a tanács elé terjeszti# Dr*Korom Mihály Herczeg elvtirs javaslatával ért egyet* Dr,Szabó Zoltán szerint magas, emberi szempontok voltak azok, amelyeket Szőkefalvi professzor kifejtett és anélkül, hogy tudományos eredményét akár gondolatban is csökkenteni akarná, javasolja, hogy dr,Szőkefalvi Hagy Béla dékán kérését az egyetemi tanács tegye magáévá, Dr,Hercze. Ferenc kéri a Tanácsot, hogy Szőkefalvi-Nagy Béla klóterjesztése Ügyében döntsön, Dr,Márta Ferenc bejelenti, hogy ezek a javaslatok még a VB,előtt nem szerepeltek és végső fokon a városi és megyei pártbizottság állásfo( lalása is szükséges, ügy érzi, ho, y Szőkefalvi dékán kérését honorálni kell azzal, hogy ne legyen olyan látszata, mintha az ő bizottsági tagsága miatt hátrányos helyzetbe kerülne. Búdé Ajoston javasolja, hogy jövőre automatikusan elő kell venni Szőkefalvi dékán kitüntetését* Or^z^bó Zol bán kifogásolja, hogy nem eléggé élőké szi tetten kerültek ide a javallatok* Meg kell gondolni, ha egy testület a legmagasabb kitüntetés.ü-yében határoz, hogy az minden tekintetben körültekintő ás megfelelő légyen, Dr.Budó V.oston javasolja, hogy határozzanak, a javaslatokat megfelelően át kell dolgozni, amit Fodor vagy Tandori elvtársak olvégeshetnek, Szőkefalvi professzor világhírű matematikus, mindenképpen rászolgált a kitüntetésre és javasolja, hogy azzal a záradékkal terjesszük fal, hogy dr,Szőkefalvi-Nagy Béla kitüntetésében nem tudtak, illetve nem kívántak dönteni.